[289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
- Áu... -kapta el a kezét, és ráharapott. Dühösen nézett Cherre, tényleg nem szimpatizált vele. Legszívesebben mindenét ellopta volna, de nem talált semmi olyat nála, amit értékesnek talált. A ruhája cseppet sem érdekelte, neki az egyszerű göncök tetszettek. Túl csipkés, és Csipkerózsikásnak hatott számára. Ő pedig ilyet soha az életben nem fog felvenni senki kedvéért sem.
- Jól van, menjél csak -morogta. Nem is bánta, hogy eltűnik, bár ha lett volna rá lehetősége, a pokolba taszította volna.
- Anyám. Ez most akkor minek jött ide? -morgolódott tovább, miközben beletúrt zöld hajába.
A temető mindig is vonzotta, bár fogalma sem volt, hogy miért. Valahogy annyira csendesnek bizonyult minden alkalommal, mikor itt járt. Talán azért, mert a halottak némaságba burkolódznak, képtelenek beszélni, hangszálaik már rég felmondták a szolgálatot. Amúgy se lettek volna képesek szavak alkotására nyelv és ajkak híján. Ez a némaság pedig tetszett Seerenek. Végre nem kellett elviselnie, ahogy az emberek ott nyüzsögnek körülötte, duruzsolnak a fülébe, azt akarva, hogy felfigyeljen rá az ember. Nem. Seere nem olyan, aki csak úgy odafigyel másokra. Csak a halottak lehetnek abban a megtiszteltetésben, hogy valamennyi figyelmet ad nekik, de a mozgó lények nem. Mintha fordítva lenne az életében, hogy az élők a halottak, a halottak meg az élők.
Egy roskadozó viskó tetején ült. Bámulta a sötét, komor tájat, miközben cigarettáját szívta. A füst ott gomolygott előtte, de mintha észre se vette volna, úgy nézett tovább a semmibe. Talán csak elbambult. Ha valaki követte volna a tekintetét, akkor az a vele szemben már-már összedőlt templom keresztjébe botlott. De mégsem azt vizsgálta. Valami még messzebbit, amit mások nem láthattak. Mintha röntgen szemmel nézett volna mindent, annyira áthatóan figyelt, hogy még a tárgyak is megborzonghattak volna tőle.
|
Megforgatta a kifestett szemeit. Lábával rátaposott Zoy kezére, és hátrébb ment, hogy a nő feje kilátszott a szoknyája alól. Éhes volt már, és szivesen kiszívta volna a vérét. Viszont nem akarta vacsorának egy szerinte nemnormális féldémon nő vérét magának. Túl sós lett volna neki, mikor ő az édeset szerette. Az erdő kezdett megtelni élettel, hisz már felkelt a nap. Cher összehúzta a szemét, mert már hozzászokott a sötéthez. -Megyek.-mondta csöndesen, és eltűnt.
|
-Megölhetnélek, meg is ölnélek szívesen....de ami azt illeti most laktam jól.....mondjuk hobbi gyilkolás is néha jól esik-gondolkodott ő is miközben csípőre tette kezét a másik kezén pedig ujjait ujjaival macerálta. xd A srácra nézett.-Mindkettő dolog valószínűsége elég nagy....Ha viszont betanították neki ezt a szöveget...hm elég élethűen adta elő a kis dumáját....de lehet hogy a szétesettség lesz az ami valószínűbb....-gondolkodott hangosan és árgus szemekkel vizslatva a lányt, miközben ahogy beszélt, egyre közelebb lépett hozzá.-...de ennek..-fogta meg a lány állát két csontos erős ujjával és megszorította.-..olyan sápadt és félelemtől sugárzó pofija van..-rázta meg itt az Amarthi fejét-...hogy még elis hiszem hogy eltévedt...
|
- Szerény véleményem szerint az amarthiak is ezt gondolják. Mármint, hogy odatévedünk, aztán jövünk is vissza fülünket-farkunkat behúzva. Na meg egyesek ugyanúgy rühellenek minket, mint mi őket. Talán még jobban is -gondolkodott hangosan, jobb kezét állához emelve.
Sophie naivsága egyszerűen sokként érte őt. Hogy még most is a kultúráltabb beszédnél tart, egyszerűen szellemileg bénította le. Megdörzsölte a halántékát, mintha fájna, az agya viszont tényleg fájt ettől.
- Nem, kislány, nem fogunk megölni. Legalábbis én biztosan nem, mivel könnyűszerrel eltehetlek láb alól bármikor -mondta talán túláradó önbizalommal. - Amúgy -fordult Statushoz. - Nem lehet, hogy valami hatalmas tervük van ezzel? Felderítik a határt, aztán sacc per kábéra megítélik, hogy milyen erősek vagyunk? Vagy esetleg annyira szétesett a birodalom, hogy egyszerűen le is rohanhatnánk őket? Csak mert idetévednek, ráadásul egyedül, az inkább a szétesettséget sugallja...
|
Egy hang zavarta meg zsákmányának megfigyelését, ráadásul az általa rühellett nemből: a nőkből. Unottan feltekintett rá, nem ijesztették meg annak fogai, számára megszokott volt, hogy állandóan veszélyben volt az élete. Már annyira közönségesnek tartotta a magafajtáját, hogy legszívesebben ásított volna, de végül gúnyos félvigyorra húzódott szája, ezzel is viszonozva a megszólítás és a hangnem szívességét.
- Nem lopkodunk. Ők azt állítják -biccentett a keresgélő emberek irányába. -... én nem. Számomra ez a munka -mondta, miközben a vigyor mit sem változott arcán, az viszont már nem tetszett neki, hogy kutyaként kezeli őt. Legalábbis neki ez jött le a bemutatkozását követő mondatokból.
- Zoy a felbecsülhetetlen nevem, amit senki sem lophat el tőlem -mutatkozott be. Fel sem figyelt a ködre, csak akkor jött rá erre a különös tényre, mikor Cher felhívta rá a figyelmét. Egy vállvonással fogadta.
- Engem nem zavar. Akár el is fogadhatod annak, hogy már most azonnal megszoktam.
A kezében lévő pénzt ruhájának mély zsebébe süllyesztette, nehogy elvegye tőle.
- De ha már köd... -tűnődött hangosan, majd hirtelen felkelt, megragadta Cher szoknyáját, és bekukkantott alá. - Ugye nem ködből van a lábad?
|
Egy nő futott nem messze tőle. Felfigyelt rá. Gúnyos félmosolyra húzta a száját. Sajnos csak egy féldémon volt, így nem tudott enni.. Vagyis nem tudta megrontani a szívét és azt kirántani a testből... De attól még kiszívhatta volna a vérét. Lassan odasétált a nőhöz. -Lopkodunk? Lopkodunk?-kérdezte, és kieresztette vámpírfogait, majd gyorsan vissza is húzta. - Cher vagyok.. Neved?-kérdezte gúnyosan a nőtöl. A féldémon körül kicsi köd keletkezett. -Szokj ehez hozzá, ha a közelemben vagy!-utasította a nőt.
|
- Na ezt kapjátok ki, lusta népség! -kiabált, mely bezengte az erdőt, hangja visszhanzott az óriási fák közt. Az örömöt lehetett felfedezni kiáltásban, de az utolsó két szó megvetéssel volt tele.
- Azonnal add vissza a pénzünket! -kiáltották utána, de Zoy rájuk sem hederített, csak rohant, de még így sem a tőle várt gyorsaságban. Ez inkább kocogásnak számított nála, semmi többnek. Ezzel is csak megviccelte a lakosokat, akiktől elvette a pénzüket, amit már a sajátjának tulajdonított. Az ő szemeiben megdolgozott értük, az igazi munkával, melyet azok az emberek végeztek, akik kergették, mit sem törődött. Futott háttal is, ekkor kiöltötte a nyelvét, közben bal szemét becsukta, a másik oldalon lehúzta arcáról annyira a bőrt, amennyire az engedte, ezzel is csúfot űzve üldözőiből.
- Na viszlát, bolondok! -intett nekik, mire azok még haragosabban iramodtak utána, de még így sem érték be Zoyt. Egy váratlan pillanatban eltűnt a szemük elől, az emberek meg kérdőn néztek mindenfelé. Egy árokba ugrott, ami tökéletesen elrejtette őt az ellenfelek elől, ott rohant tovább, irányt váltva. Amint elég messze érezte magát tőlük, leült, felnyitotta a tárcákat, és számlálni kezdte a begyűjtött pénzt. Már a környezete nem számított semmit, azt sem vette észre, hogy éppenséggel egy vámpír áll nem messze előtte, akinek hosszú, lila haja volt. Csak a pénzt látta, csak azt érezte, annak fémes csörrenését hallotta. Legalábbis nagyon így tűnt.
|
Lassan sétált, köddel volt körülvéve. Szoknyáját lassan húzta a földön. Lehajtott fejjel gondolkodott az élet nehézségein. Régi családjáraa emlékezett... Hogy milyen szemetek voltak vele, mint kislányként. Fejét felemelte végül, és megállt.. Egy erdőbe tévedt... Mivel nem volt a karjain semmi, fázott egy kicsit. Kezeit a saját vállára tette, és úgy didergett kissé. Semleges arccal nézett körbe. Nem látott senkit a láthatáron. Pislogott egyet, és újból lehajtotta fejét. Egy vámpír, nagy ruhában, fázósan,egyerdő közepén, lehajtott fejjel. Lila haját lehetett csak látni. Becsukta a szemeit.. Már régóta nem találkozott senkivel.. Egy kis társaság kéne.. Vagy élelem.. Neki mindegy, csak legyen itt valaki.. Szoknyája aljától nagyobodott a köd, így Cher derekáig ért.. Biztonságban érezte magát így, bár tudta, hogy a köd semmitől nem védi meg. Nagyobb, és melegebb ködöt csinált, így levette vállairól a kezeit. Csöndben volt, és várta, hogy jöjjön valaki, esetleg valami.. Izgalomra vágyott, ereiben majd felforrt a vér.. Kezdett dühös lenni.. Ha nem jön valaki gyorsan....
|
-Ja!Így mármás...-mondtam.Majd furi arcot vágtam és kicsit mint aki eltévedt megkérdeztem:-Merre is menjünk?
|
~Huhh kissé paprikás~gondolta bár nem hibáztatta a lányt. - Hát akkor jó hogy bő a szókincsed-mondta higgadtan.-Én nem olvastam gyakran könyveket, ezért nem értek hozzájuk...ettől függetlenül nem ítéltem meg a könyvedet...ha a grimaszokra gondolsz....az azért volt mert mint mondtam nem olvastam még nagyon könyveket. Legalábbis ilyesmiket. -mondta. És aztán elgondolkodott, és már-már arra gondolt hogy a lány abba fog belekötni hogy mentő szöveget keres mikor ő egyenesen igazat mondott. -Nekem nem vagy a terhemre-mondta aztán csak lesütve szemeit, mintha megbánta volna, hogy ennyire megsértett egy lányt. Akit még csak nem is ismer.
|
-Nem rejtegetem, csak eltettem. -felelte. Eleinte nem tudta mire vélni ezt a sétát, csapda vagy sem...de végülis tetszett neki az ötlet így belement. -Felőlem. -vont vállat. -Akkor induljunk.
|
-Joks!-mondtam-Nincsen kedved ey sétához?Az éjszaka csodálatos és kalandos!És akkor nem kell rejtegetned azt a tőrt ott!-mutattam oda a tőrére.
|
Ő valahogy nem volt vevő a lány humorára, ezért ugyanolyan rezzenéstelen arccal nézett rá. -Az én nevem Elwen. -mutatkozott be tömören.
|
-Uh...Bocs...Majd máskor hátulról jövök..!-mondtam kicsit ijedten,kicsit zavartan és kicsit humorosan.-Anita vagyok!Neked mi a neved?-mosolyogtam rá.
|
Hirtelen felkapta a fejét amikor mozgolódást hallott a fákon. Megállt és előkapott egy tőrt, majd csendben körbepillantott. Ekkor az egyik fáról egy lány ugrott mellé. Már reflexből támadt, így majdnem leszúrta, ám szerencsére még időben észbe kapott. Nem tűnt ellenségesnek, és Elwen szinte azonnal észrevette hogy az idegen is egy elf, ezért nem támadta le azonnal. Egyenlőre elrakta a tőrt majd biccentett. -Üdv. -mondta. -Nem lehetett volna kevésbé sunyi módon így előugrani? Kis híján majdnem leszúrtalak... -motyogta nyers, mégis kissé megvető hangon.
|
Egyedül ballagtam a falutól nem messze.Már sötétedett ezért elindultam vissza a faluba.A fákon jobb volt közlekedni mivel a köd leszállt.Jó gyorsan haladtam mikor hirtelen valaki mellett elsuhantam.Visszaugrottam az előző fára és leugrottam az illető mellé.-Helló!-mondtam félvigyorral az arcomon de kedvesen.
|
Unottan ballagott az erdő egyik ösvényén. Burús idő volt és lassan már kezdett is sötétedni. A köd is leszállt, s az idő is kezdett lehűlni ezért úgy döntött inkább hazamegy. Ígyhát a falu felé vette az irányt.
|
Azula
- Értem. És miért hagytad meglógni? - Kérdezte kíváncsian, még mindig azt próbálva kitalálni, mi lehet a fiú foglalkozása. Arra tippelt, talán fejvadász, vagy felderítő, de nem tudta, melyik a kettő közül. Az előbbihez túlságosan lágyszívűnek tűnt. az utóbbihoz meg... Hát, ki tudja. Ő biztos nem. Tovább haladt mellette, még mindig kíváncsian.
|
Hallgatag lánynak tartotta a mögötte állót, talán túlságosan is hallgatagnak. Mondjuk Mikhail sem beszélt eddig sokat, ha lehetett, akkor a legkevesebbet árulta el magáról. Semmiféle köteléket nem akart már ezen a területen kialakítani, pedig itt született. Talán ez volt az az ok, amiért még itt volt.
Kabátja zsebébe dugta kezét, és úgy várta, mit tesz a lány, ami meglehetősen meglepte, ennek ellenére arcán semmi sem változott. Ugyanolyan fapofával bámulta a kékes fényt, ahogy a lány mozgott, mint eddig is. Egyelőre nem kérdezett, reménykedett abban, hogy esetleg megered a nyelve, de nem így történt, ami őt csak még kellemetlenebb helyzetbe hozta. Legalábbis számára, hiszen nem szívesen szólalt meg.
~ Lehet, ugyanígy gondolkodik ~sóhajtott, és rávette magát, hogy mondjon is valamit, ne csak álljon ott, mint egy idióta.
- Mit csináltál velük? -érdeklődött. -De legfőképpen... Miért kergettek? Nem muszáj válaszolni, ha nem szeretnél, akár el is mehetsz, én nem tartalak föl. Csak nehogy újabb bajba keveredj -mondta.
|
A fiú már szólalt volna meg, amikor az üldözőim visszatértek. Verekedni kezdtek, pillanatok múlva az üldözőim már ájultan feküdtek-Igen ők voltak...-mondtam halkan, majd az első üldözőm mellé léptem, lassan legugoltam hozzá. Nem lett semmi komoly baja. Kezem a szivére tettem, nemsokára kékes szinben izzani kezdett. Pár pillanatig igy maradtam, majd a másik kettőhöz léptem, és hasonlóan cselekedtem. Miután végeztem csendben felálltam és hátrább létem, de mindvégig az üldözőim néztem.
|
[289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés