[507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
Mivel a lány szorosan fogta a kezét nem volt más választása mint hogy szaladjon, mintha akart volna ellenkezni. :D Szaladt, még szerencse hogy volt benne szussz. Közben kíváncsian vizslatta Amarthi házakat, kerteket. Rendben voltak mint Thaurban bár ott, sokkal több volt a nagy putris és rendetlenségben uralkodó utcák, siukátorok. Amarthon nem nagyon látott ilyeneket, de hát itt a rend csend fegyelem volt a főhangsúlyban. Mondjuk, Monroe is rendszerető, de otthonától már megszokta a rendetlenség rendszerét. (Thaur) Amikor al ány végre elengedte a kezét megkönnyebült. És ahogy visszagondolt még a lány elhangzott szavaira. ~Hűű kettesben~gondolta.~Mondjuk jobb mint nyilvánosság előtt szórakozni a származásomat tekintve~gondolkodott sebesen de a lány ekkor elkezdett felfelé. Mászni. Nem tudta hova tenni, hogy Rakki egy tetőre készül felmászni, és sikerült is neki. Lefagyott hogy most neki utána kell mennie. De amikor Rakki megkérdezte hogy kell e segítség, reflexből fejével nemet intett, majd összeszedte magát és egy lendülettel felugrott és karizomból feltolta magát és Rakki mellé ült. Vagy állt. Nem tudom.- Most itt fogunk tanyázni?-pillantott értetlenül a lányra.
|
Darcy
Láttam, hogy őt is elgondolkodtatja az, amit mondtam. Én már döntöttem. Szemeztem egy darabig a csészével, mire újra meg mertem fogni, s ismét belekortyoltam az italba, ami mostanra szerencsére kedvezőbb hőmérsékletű lett. Fél szemmel a fiú arcát figyeltem, aki úgy tűnt, eltöprengett kissé. Nem is szerettem volna megzavarni, engem is lefoglaltak a saját gondolataim. Végül a mellettem ülő megszólalt, így ránéztem.
- Rendben. - Mosolyodtam el. Kissé tartózkodó volt, s bár valószínű, azzal sem tudott volna felidegesíteni, ha parancsolgatni kezd, inkább nem szerettem volna kipróbálni, nem miattam. Meg egyébként is, elég volt ránéznem és tudtam, hogy ez az egész távol áll tőle. Csészével a kezemben - most már nem kellett leraknom, a hő távozott az éterbe valamelyest - figyeltem, ahogy nekiáll a javításnak. Közben pedig a teát iszogattam, ami nagyon jól esett. Láttam, milyen szakértelemmel dolgozik, tényleg elismeréssel adóztam irányába, nagyon ügyes és tehetséges volt, látszott rajta, hogy imádja a munkáját, vagy a hobbiját? Már én sem tudtam volna eldönteni. Lényeg, hogy jól csinálta. Alig öt perc telhetett el, vagy még annyi sem, mire az autó a festésétől eltekintve szebb volt, mint új korában. Nem igazán értettem az ilyenekhez, de akkor is úgy ítéltem meg, hogy szép lett. Én pedig pont ekkorra végeztem a teával. Az üres csészét visszatettem a tálcára, mely az asztalon kapott helyet, majd mosolyogva fordultam a fiú felé.
- Köszönöm, nagyon finom volt, jól is esett. - Hirdettem ki őszinte véleményem, miközben néztem, ahogy a festéshez szükséges kellékeket hozza elérhető távolságba. Majd hozzám fordult, én pedig ismét elmosolyodtam.
- Persze, szívesen. - Álltam fel, s sétáltam oda. Megvártam az instrukcióit, végül nagy gonddal láttam neki a műveletnek. Végigfuttattam pillantásom a festékek széles palettáján, mire megtaláltam azt a színt, melyben a kisautó valószínű, eredetileg is pompázott. Szerencsére festeni tudtam, s az magamra sem volt veszélyes, bemelegítésnek tökéletes lesz. Így neki is láttam a kopott részeken kijavítani a mázt, vagy onnan, ahonnan eltűnt újra felvinni azt. Néha munkatársamra néztem, mit csinál éppen, s közben azon gondolkodtam, miről beszélgessünk, hiszen a csend már kezdett nyomasztó lenni. De egyelőre semmi értelmes nem jutott eszembe. Így vártam, hogy ő szólaljon meg, közben pedig serényen dolgoztam tovább.
|
- Akkor jó -biccentett mosolyogva, majd folytatta a rohanást, hirtelen befordult egy sarkon. Egy labirintusnak tűnhetett onnan lentről a házak és utcák sorozata, de amúgy rendszerezett felépítésű volt, és igen könnyen ki lehetett rajta igazodni, ha az ember már többször is járt a környéken.
- Mutatni szeretnék valamit. Gondolom, nem szeretsz feltűnősködni, ezt igazolja a sikátorban való eltűnésed, így inkább egy olyan helyre viszlek, ahol közelebb is lehetünk az éghez, ami az én kedvencem, de egymagunk is lehetünk. Ráadásul így nem is fognak rosszat gondolni rólunk. Van néhány vénség, akik szeretik félreértelmezni a dolgokat, ez pedig rossz fényben tűntetne fel.
Az utolsó mondatot próbálta halkabban mondani, de még Monroe is érthette.
Újabb utcákba fordult be, újra és újra egy idegen házsorozat tűnt fel jobb- és baloldalon egyaránt. Virágok és fák a kertekben álltak, illatoztak, majd újra egy sikátorban találták magukat. Rakki ekkor elengedte Monroe kezét, és a sikátorban lévő kósza hordóra ugrott, onnan a fölötte áthidaló hídra, útra mászott.
- Gyere! -intett a férfinak, majd a háztetőbe kapaszkodott nagy nehezen. Teljesen ki kellett nyújtózkodnia, az ereszben megkapaszkodva felhúzta magát valamennyire, talpát a falra helyezte, úgy segítette magát. Feljutott a tetőre, aztán lepillantott.
- Segítsek? -nézett Monroe-ra.
|
-Igen valószínűleg-válaszolgatott a lány kérdéseire. Annyira nemértette később mire ez a nagy futás, de azért ment. Rakki melett haladt.-Persze hogy tudom de mire fel ez a nagy szaladgálás?-értetlenkedett. Nem akart feltűnődkösni de már nem volt visszaút.
|
- Nem kell menteni a "felelősség" alól -kacsintott, miközben játékosan vigyorgott, elengedte Monroe kezét, azzal meghallgatta a kérdéseire a válaszokat. Pislogott néhányat, mint aki nem hisz a szemének (vagy inkább a fülének). Cseppet furának tartotta, hogy egy jóképű - és valljuk be, Rakki tényleg így gondolta -, első ránézésre talán kicsit rejtélyes alak állandóan mászkált volna átmeneti otthont kerítve magának. Mondjuk ez kábé az ő helyzete, hiszen mi az, hogy egy ilyen csinos kisasszony ne talált volna otthont magának? Bárkihez bekopoghatott volna, bájait használva akár örökké ott élhetett volna, de utálta ezt a lehetőséget használni.
- Ó, szóval te is vándorolsz egyik helyről a másikra -bólintott, miközben még mindig csodálkozó tekintettel méregette a másikat. Csillogtak a szemei, szinte gyerekesnek tűnt emiatt.
- Én is állandóan máshol találom meg az aznapi lakhelyemet, néha nem is akad -húzta el a száját az utóbbi dologra. - De így nem is csodálkozom, hogy sosem futottunk össze. Esetleg mindig elkerültük egymást, vagy csak elhaladtunk egymás mellett... -tűnődött hangosan, állához emelve mutatóujját. - De menjünk, induljunk el valahova, egy helyben ácsorogni nem túl élvezetes, főleg egy sikátorban -mosolygott, aztán elindult kifelé onnan. A falhoz lapulva kikukucskált, csak a feje látszott ki. Senki sem vette észre, mindenki jött és ment, mit sem törődve a látszólag átlagos lánnyal.
- Rendben, most, sprint! -mondta, azzal csuklón ragadta Monroe-t, akár mellette állt, akár néhány lépéssel mögötte, majd kacagva rohant végig az utcákon. Az emberek kérdőn néztek rá, nem tudták, ki lehet a hirtelen felbukkanó Rakki.
- Tudod tartani a tempót? -kiabált hátra.
|
Harsányan felknevetett. És örömmel rázot kezet A Rakkinak nevezett lánnyal.-Én is udvariatlan vagyok, nekem is eszembe juthatott volna...-mentegette a lányt. x) -A becses nevem Monroe Deilver, de csak Monroe becézgetni nemigen szoktak-mondta egy kicsit hosszasan letudva a bemutatkozást utánozva a lányt. :P Aztán a hollétéről kérdezgetett a lány, pontosabban hogy miféle helyről jött. Megrántotta a vállát, habár nem szeretett hazudni, de még szerette volna kideríteni hogy a lány mennyire megbízható vagy mennyire fogadja el azt, hogy Monroe ,,más" annyiban hogy máshonnan jött. De ez csak pillanatnyi, mert Monroe Rakkiban látta azt az angyalt akinek a hangja szólt belőle. -Nos, igazán nem lakom én sehol, vándorlok szinte mindig, hol itt hol ott... -mondta egy mosollyal.
|
- Köszönöm -mosolygott tovább Rakki Monroe-ra, mit sem sejtve arról, hogy a férfi esetleg a másik területről jöhetett. Egyáltalán nem érezte magát veszélyben, de még ha abban is lett volna, varázserejét bevetve nem veszítene sosem. Angyalmágia és démonmágia mestere, a két erő igen ritka egy helyen, ami a támadót igencsak meglepi alkalomadtán.
Reménykedik abban, hogy ez nem megint egy újabb olyan barát lesz, aki elhamarkodottan vallja be szerelmét, mely nem is alakulhatott ki benne a rövid idő alatt. Csak egy köpenyt lebegtetnek a szemei előtt a láthatatlan emberek, ezzel megbolondítva az élőket. Ennek Rakki nagyon nem tudott örülni, hiszen ő megismerésre vágyott, nem pedig futó kalandokra. Nem szeretett volna újabban senkit sem megbántani a viszonzatlan érzelmeivel, ennek ellenére próbált normálisan viselkedni. A bókok valahogy mégis a rosszabb lehetőséget sugallták...
- Még nem nagyon láttalak errefelé. Sőt, máshol sem. Különös, hogy állandóan elkerültük egymást, bár most játszottam itt először. A környéken laksz? Vagy talán nem rég költöztél ide valahonnan távolról? -érdeklődött kíváncsian, aztán eszébe jutott, hogy még be sem mutatkozott. - Milyen udvariatlan vagyok! Rakki Skilbeck a nevem, de hívj nyugodtan csak Rakkinak. Hogy hívhatlak téged? -nyújtja a kezét kétfogásra.
|
Hátát a falnak támasztotta és úgy dőlt neki a sikátor falának. Egyik lába behajlítva felhúzva, kezei a zsebének legmélyén valahol. Kék szemeivel felpillantott amikor megérezte hogy ott van valaki. KAján mosolyra húzódott szája, a lány követte, aminek felettébb örült. Amikor a lány megszólalt eredeti hangján, kicsit sem találta összepasszolónak az énekével. De ez is kellemes volt, finom és nőies bájjal bőven megfűszerezve. Monroe méregette a lányt egy darabig, testalkata nagyon megfogta őt. Thaurban általában kigyúrt izmú vagy csontsovány félszerzeteket látott eddigi útja során, de most ez a szép alkatú leány, álom volt számára. Most hogy kettesben voltak, magabiztosabb volt. Arra gondolt hogy más Thauri bajkeverők bizonyára elcsábították volna ezt a lányt csupán hogy kelepcébe csalják és hogy Thaurnak megfelelő kis zsákmány legyen, így ismételten egy fokkal megszégyenítve az Amarthiakat. De Monroe nem ilyen volt, nem látot nagy különbséget a két fél között, de természetesen hazáját megvédené utolsó csep véréig is. De aztán visszatért a világba és válaszolt a lánynak. -Gondoltam-modnta halvány mosollyal arcán, majd ellökte magát a faltól és a lánnyal szembe megállt.-Mellesleg....szépen énekeltél! Elbűvölő hangod van!-bókolt egy keveset. :D
|
Az utolsó akkord is elült a kisebb tömegben, a lány hangja is eltűnni látszott. Befejezte a dalt, várt egy kicsit, hogy az emberek is visszazökkenjenek a valóságba, és ne máshol járjanak, ne ott, ahová elröpítette őket az énekkel. Mosolyogva vette észre, hogy rengeteg aprót kapott, legalábbis elég soknak tűnt. Hálásan megköszönte a pénzt, majd gyorsan elpakolt. Sokan sajnálkozva vették tudomásul, hogy vége az előadásnak, de biztatták a lányt, hogy máskor is tévedjen erre. Rakki csak egy mosollyal jutalmazta ezt, gitárját elrakta, a pénzt pedig egy batyuba csúsztatta. Megrázta, a fémek összekoccantak, kellemes csilingelő hangot adva ki.
Gitárját hátára kapta, és már indult is Monroe után, hogy neki is megköszönje szerény ajándékát. Azon gondolkodott, vajon hová is tűnhetett el a férfi, körbepillantott, próbált visszaemlékezni arra, amire nem igazán tudhatott, hiszen nem látta. Elhaladt egy sikátor mellett is, oda is bekukkantott, és örömmel látta, hogy az idegen is ott van.
- Szóval itt vagy -kuncogott. - Köszönöm szépen, hogy meghallgattál, és a pénz is igazán jól fog jönni.
|
Monroe Thaur területéről átvándorolt ide, Amarthba. Az élet itt sem volt különb, minden normális kerékvágásban volt. A határvidék az izgalmas rész. Monroe, tökéletesen elvegyült, bár nagyokat nyelt és eléggé húzta a görcs mindenét hogy bármelyik pillanatban le lepleződhet és megölik. Bár tökéletesen védekezik, mégis aggódott. Habár az Amarthiak....nem csoda hogy mindenki megveti őket, nem lehet nagy kaland legyőzni őket, csakhogy Monroe nem a verekedések és összetűzések híve. A békés megoldásokat kedveli. A piactérre ért, rengeteg ember volt itt Monroe nagyot nyelt. Két esély volt: Tökéletesen elvegyülni a tömegben senkinek nem kelt feltűnést, am ásik meg ha valami profi megérzi a szagát kapásból kitör a pánik és mindenki foggal körömmel fogja marni őt.... Az elsőt tartotta kedvezőnek és remélte mázlista válik belőle. Az egyik sikátor felé közeledett. Megállt és féloldallal a falnak dőlt. Nem messze tőle egy lány ugyanígy tett, de énekelt. Egy gitárral a karjában és kisebb embertömeg vette körül. Az aprók hangosan összecsörrentek amikor a gitártokjába beleestek. Monroe behunyta szemét, és élvezte a lány bársonyos hangját. De aztán úgy érezte figyelik. Először ijedten pattant föl szeme, de mikor észrevette hogy a lány tekint rá, megnyugodott. ~Remélhetőleg nem azért néz mert sejt valamit...~nyugtatta magát. Nem is ismert magára, milyen depis lett hirtelen. A lány rámosolygott. Monroe viszont csak félrebillentette fejét és szemei akárcsak egy kíváncsi kiskutyáé, olyanokká váltak. Közelebb lépett. Az éneklő pacsirta még mindig őt nézte. Hiába Monroe ide oda kapkodta a szemét. ~Basszus....~gondolta. Már tökre beparázott. Amikor a lány végre nem őt szemlélte. Bátorság támadt benne és a gitártokhoz lépett. Belepottyantott néhány aprót. Majd kajánul a lányra mosolygott majd a sikátor belseje felé eltűnni készült....
|
Korán reggel már az utcákon sétált, nyújtózott egyet a tetőn, és már kezdte is a keresést, hogy hol is adhatna elő aznap. Valahol ott szeretett volna, ahol még nem nagyon járt, hogy ott is megismerjék.
Lazán mászkált a házak közt, be-bepillantott az ablakokon, de nem látott át a túloldalra. Egyelőre hűvös volt az idő, ki is rázta néhányszor a hideg, ennek ellenére már lehetett érezni, hogy a délutánra kellemes idő volt várható. Ez örömmel töltötte el, hiszen ha jó az idő, vannak emberek is, így pedig megkeresheti a napi betevőjét.
- Menni fog, Rakki, nem kell aggódnod. Mindig sikerül, a lakosok is kedvesek -bíztatta magát, egyik kezét ökölbe szorította. Magabiztos vigyorral bandukolt még egy darabig, azaz órákig. Az idő lassan felmelegedett, Rakkit sem rázta ennek köszönhetően a hideg. Végül kora délután egy utcán állt meg, egy házfal mellett. A közelben lehetett a piac, mivel nagy volt a nyüzsgés, nem messze tőle rengeteg ember várta, hogy megkapja a megvett tárgyat.
Levette hátáról a gitárját, a hangszert kivette tokjából. A tokot a falnak támasztotta, mely szilárdan állt meg. Gitárját kezébe kapta, hátát a falnak vetette, majd pengetni kezdte a húrokat. Megszólaltak az első akkordok, melyeket a zsivaj elnyelt, mintha nem is léteztek volna. Aztán megszólalt ékesen csilingelő hangján, egyelőre az is elég gyámoltalannak tűnt, senki sem hallotta meg. Talán azt gondolták, hogy éppen gyakorol, azért sem figyeltek rá. Majd a refrénnél elkezdtek érdeklődni...
"And that's why I smile
It's been a while
Since every day and everything has
Felt this right
And now you turn it all around
And suddenly you're all I need
The reason why I-I-I
I smi-i-ile"
Ekkor egy-két ember felfigyelt a változásra, és érdeklődve közeledett hozzá. Rakki a refrénnél érzett rá a dalra, és mikor erre rájött, vigyorogva énekelt tovább csodaszép hangján, melyben még több életet lehetett felfedezni, mint az előtte lévő sorokban.
Csak várta, hogy jöjjenek az emberek. Jobb lábával megbillentette a gitártokot, mire az elé esett, kinyílt, mintha lelke lett volna, és tudta volna, mit szeretne a lány. Néhányan azonnal bele is dobtak néhány aprót. A kisgyerekek ámulva bámulták őt, az öregek mosolyogtak tehetségén. A fiatalok, körülbelül vele egykorúak csodálkozva néztek rá, és elismerték. Éneklés közben persze elkapta néhány embernek a tekintetét, egy ideig a szemébe nézett, aztán mosolyogva állt tovább egy másik tekintethez.
|
BORY! Nem tudom láttad e amit az igénylésben írtam a te kérelmezésedhez de AMARION legelső képét SZEDD LE! ha kérhetem mert tudod jól hogy egy másik oldalon az ÉN lovam szerepel rajta és kellemetlen itt úgy látni hogy nem kérted el tőlem!!!!
Köszönöm megértésedet: Anna
|
Tökre elvoltak amikor kopogtattak. Chris leszaladt. Azure az ajtóhoz kocogott hiszen az ágyról, mintha egy rugóról pattant volna, villámgyorsan felugrott. De amint a szoba ajtajához ért, Chris visszaszaladt és bebvújt az ágy alá. Azure bekukkantott az ágy alá.-Mi az? Visszaváltozol hogy elmondd?-kérdezte és aggódva pillantott üvegszemeivel a ,,Chris-cicára" :P Már dörömböltek az ajtón. Azure nem törődött vele de varázserőit készenlátben tartotta. Füllhalgatóját magára idézte de még nem hallgatózott. Most ,,Christ akarta".
|
Amikor ismét megjelent először a jelenleg még szíve csücskén álló Chorus és az eléggé számára unszimpatikus nő akkor egyik szeme dühöngött másik örült. Bár a kedves érzelmek Chorus iránt hamar szerte foszlottak amikor sípcsonton rúgta. Bár nem volot olyan erős, ezáltal nem fájt nagyon Kanaménak hiszen azért csak mégis egy gyermek rúgása volt. -Nemis tudtam hogy gondolatot tudsz olvasni...mármint hogy annyira fújod milyen szándékaik voltak veled, mintha egy papírra lejegyezték volna neked és úgy nyújtották volna át. Soha nem szívnám ki a véred, mellesleg ez itt úgy utánad loholt mint valami nem tudom mi....fölöslegesnek éreztem magam, meg aztán kitudja még ott is nekem esel hogy minek mentem utánad stb....-felelt Chorusnak.
|
Dörgölődzött Azure-hoz, mint egy normális cica. Nem hagyta abba a dorombolást, még akkor sem, mikor felemelte. Csillogó, csodálkozó szemekkel méricskélte a nőt, nem tudta, hogy mit tervez, majd mikor lerakta a hasán, próbált megmaradni. Csak egyensúlyérzékére támaszkodhatott, míg Azure mozgott, de nem engedhette ki karmait, hogy a ruhába kapaszkodva maradjon fönn, mert az lehet, hogy társának okoz néhány karcolást, sérülést a bőrén. Így hát karmok nélkül mozgott úgy, mint egy zselé, elég viccesen nézhetett ki, ahogy hatalmas szemei lábaira szegeződnek, mintha ezzel befolyásolhatná a fennmaradás nagyobb esélyét. Mellette farka is felfelé állt, elég mereven, míg ezt a manővert csinálta, majd mikor már biztos volt abban, hogy megmarad, ellazult testtartása.
Azure újra elkezdte simogatni, hátát domborította, próbált előre lépni, de mintha földbe gyökerezett volna a lába. Ott maradt egy ideig, majd végül az elmacskásodás és hízelgés erősebb volt attól a csöpp félelemtől, ami az elesés lehetőségével kecsegtetett. Az egy lépés, amit megtett, nem volt probléma, a következő már bajosabbnak ígérkezett. Picit félre lépett, így a lába megcsúszott Azure oldalán, ezért Chris-cica hirtelen elfeküdt a nő hasán.
Mire felállhatott volna, kopogtattak. Chris felkapta a fejét, feszülten figyelt a kopogásra. Fülei a hang irányába hajlottak, amennyire az izmok is engedték, aztán kicsit bénázva, meg-megcsúszva felállt, az ágy széléhez rohant, onnan leugrott. Leloholt a lépcsőn, egyenesen az ajtó felé. Feszülten állt ott, meg akarta érezni a kint ácsorgó valaki szagát, ami néhány másodperc múlva meg is történt. Nem volt túl jó illata annak a valakinek, mintha egy néhány hetes dög szagát érezte volna, amit már elleptek a legyek is, vagy talán már azok is otthagyták. Rémülten bámult az ajtóra, hátrált néhány lépést, azzal fedezéket keresve visszarohant a szobába, bebújt az ágy alá. Ha emberként állt volna ott, mit sem sejtve kinyitotta volna az ajtót, de lehet, megérezte volna azt a baljós jelenlétet, és percekig állt volna ott döbbenten. Macskaléte miatt most megfutamodott, ha kutyaként került volna szembe ezzel, megugatta volna, ha farkasként, azonnal kitört volna, és megtámadta volna. De most macska volt, egy olyan macska, ami nem elég erős ahhoz, hogy legyőzzön egy olyat, aminek a szagát is alig képes elviselni. Csak egy egyszerű házimacska egy házban, a vadonban már kevésbé viselkedne így, mert tudja, hogy nincs sehol a környéken menedék.
|
Mosolyogva figyelte a lány teljesítményét, amit igen jónak vélt, bár még volt mit tanulnia, de nem biztos, hogy Sakurától kéne azt tennie. Sakura nem lenne jó tanár, vagy ha az is lenne, akor is csak a saját varázslatait tudná bemutatni, semmi mást. Ha Narion tanulni szeretne, akkor kénytelen lesz ingázni a többi varázsló közt, akik képesek megtanítani neki az egyes varázslatokat. Mondjuk Sakura egyedül tanult, vagyis Fenyőék segítettek neki annak idején.
- Héhé, azért figyelj, hogy ne legyen olyan nagy, mert még a végén elveszíted a kontrollt az erőd fölött! -mondta aggodalmasan a rózsát nézve, majd belevitt egy kis varázslatot; intett egyet, mire a rózsa megállt a növekedésben. Ez csak azért történhetett meg, mert még Narion varázslata gyengébb Sakuráénál, és valószínűleg ez mindig így is lesz, hiszen Sakura kimaxolta varázserejét, minden lehetőséget kiaknázott, más lehetősége nem volt.
- Nem szabad, hogy ilyen erősen koncentrálj, mert az felemészti azt a rengeteg erőt, ami benned van. Nagyon ki fog meríteni, és ezzel csak ártasz magadnak, nem pedig segítesz -látta el tanácsokkal a lányt, már amennyire tudta. Azért Sakura is aggódott egy óriási rózsa miatt, mi van, ha halálossá válik?!
- Csak gondoltam, előre figyelmeztetlek erre a lehetőségre is, mert voltak már olyan marhák is, akik emiatt nevettek ki -jegyezte meg elhúzva a száját, rosszallását és nemtetszését kifejezve.
Újra végignézett bordó tollakkal telített szárnyain, majd néhányat lágyan legyintett vele. Mintha most akarta volna bemelegíteni az izmait egy hosszadalmasabb repülésre, persze csak egy kicsit bejáratta elgémberedett tagjait.
- Na igen, ezeket a nagyobbakat én is jobban szeretem. Olyan nemességet, felsőbbrendűséget sugallnak, nem mintha ezt ki akarnám használni, csak mégis. Szépek.
Kezeit bokájára tette, és törökülésben elkezdett hintázni előre-hátra, szárnyai oldalát takarta, egy-két toll ért össze a teste előtt. Azok az óriási tollak szinte azt suttogták Ayrénak, hogy használja őket, hogy repüljön fel velük a fellegekbe.
~ Mei nélkül nem az igazi ~duzzogott magában, ezzel is eldöntve, hogy nem megy repülni, mert a lány nélkül nem elég jó. Hát ez is csak Ayréra jellemző, annyira ragaszkodik szerencsétlen társához...
- Az otthonod messze van innen? -érdeklődött végül. Nem szeretett volna állandóan a középpontban lenni, főleg, hogy elég kellemetlenül érezte magát néhány pillanatig az elf nő társaságában.
Figyelmesen hallgatta végig Arceliát, de teljes káosz uralkodott a fejében. Elrabolta valaki? Mégis milyen szándékkal? Mit akart Chorussal művelni? Nem haragíthatott magára senkit sem, aki csak arra tudna gondolni, hogyan rémítse meg rendesen a leányzót.
- Ki tehette? -tette fel a költői kérdést, melyre nemigen várt választ. Mindössze magában tanakodott, hangosan kimodta a gondolatait. Legalábbis azt az egy kérdést, ami leginkább nyomasztotta. Elmélkedése azonban befejeződött, mikor Kaname került szóba, hiszen emlékei szerint a vámpír védelmet ajánlott fel neki. Na, ezt ügyesen megszegte, most Choruson a sor, hogy valamit mondjon is neki ez ügyben.
- Nem fogja megúszni egy bocsánatkéréssel. Még direkt drámázni is fogok, figyeld, hogy színesítem ki a történetet! -kacsintott a nőre. - Kíváncsi vagyok, hogyan reagál rá -kuncogott, aztán észrevette, hogy nem is olyan messze áll előttük.
- Ka-na-me! -kiáltott föl, azzal dühös léptekkel ballagott a vámpírhoz, és szépen sípcsonton rúgta. Vámpír, begyógyul neki, de lehet, meg sem érezte. - Mégis mi a fenét képzeltél? Csak úgy elmentél! Tudtad egyáltalán, milyen szörnyű veszélybe kerültem? Elraboltak! És méghozzá nem akárkik! Nagyon rossz szándékuk volt velem, meg akartak erőszakolni egy ilyen pöttöm és fiatal lányt, mint én, majd le akarták nyúzni róla a bőrt! Aztán a tóba hajították volna, hogy eledel legyen az ott tenyésztett piranháknak! Bár fogalmam sincs, hogy ez utóbbi igaz-e, de akkor is! Meg akartak ölni! Érted? Felfogtad, amit mondtam? Örülnél, ha holtan találnál rám valamelyik bokorban ruhák nélkül, üveges tekintettel, rémülettel az arcomon? Addigra már a vérem is elalvadt volna, szóval még csak uzsinak sem lettem volna jó.
|
-Ez csodaszép!-mondtam óriási msollyal az arcomon.-Várjcsak!Lehet hoogy én is tudom!!!-azzal megfogtam és minden erőmet összeszedve a rózsára koncentráltam.A rózsa szépen lassan elkezdett nőni tovább(bár nem olyan gyorsan mint amikt Sakura csinált).A rózsa hatalmasra kezdett nőni.A szeme meg csukvavolt és egyre jobban belejttem a varázslásba.Szépen lassan nagyobb lett mint Holdfény!!!Csak a rózsára koncetráltam ami csak nőtt és nőtt...
|
- A Narion jobban tetszik, szóval azt fogom használni -mondta, miközben megsimogatta az állatot. - Szóval Holdfény! Illik hozzá ez a pompás név! -mérte végig a csodaszép lovat, mellyel ő is boldogan eléldegélne. Bár neki ott volt Fenyőapó és Fenyőanyó, akik szeretettel nevelték, gondozták és meséltek neki. Ha ők és varázsereje nem lettek volna, már rég meghalt volna a vadonban. Szerencsére nem így történt, Sakura bele sem gondolt még a másik végkifejletbe. Ez az elgondolás amúgy is messze állt a lánytól, pozitív hozzáállása mit sem változott az évek során, ugyanolyan jól viselte el mind a rosszat, mind a szörnyűt, mind pedig a jót és örömtelit. Mindenhol meglátja a szépet, és ez a fontos. Nem lehet szomorúvá tenni.
- Az indás izét... -kezdte, miközben hátrapillantott. Az ágakon még mindig ott lógtak a környezetbe nem kifejezetten illő növények. -... Varázslattal csináltam. Nekem a Természet a fő varázserőm -nézett Narionra. - Nézd csak! -emelte meg maga mellől kezét, tenyerét az égnek mutatta, de mindössze mellmagasságban tartotta. Mindvégig a lányt nézte, miközben a tenyerén valami elkezdett növekedni. Ujjai körül végig a növény tüskékkel teli szára tekeredett, tenyerének közepén pedig mintha egybefonódtak volna a szárak, és egy lett belőlük. A magasba emelkedett, már ha azt a néhány centit magasnak lehetett nevezni. A tetején egy aprócska zöldes gubó nőtt, mire az kihajtott, kivirágzott, és egy gyönyörű, vérvörös rózsává vált. A tüskés száron eközben szúrós levelek nőttek.
- Hogy tetszik?
|
-Anarion.De hívj csak Ana-nak vagy Narionnak.-mondtam.Nem éreztem veszélyt amikor beszélt a lány.Kedves volt és aranyos.-Igen!Holdfény a neve...Már szinte hozzámnőtt.-mondtam kedvesen.Holdfény kedvesen engedte hogy a lány megsimogassa.-Hogyan csináltad azt az indás izét?lehet hogy én is megtudom csinálni!!-néztem rá bociszemekkel.
|
Kissé udvariatlannak találta, hogy a lány csak úgy odavágta a "Kösz jól"-t, de valamilyen szinten meg is értette. Sakura egy idegen a lány számára, a lány is idegen Sakura számára, de felnőttként, vagy inkább csak idősebbként kötelességének tartotta, hogy ne ilyen modorban válaszoljon, és hogy megpróbálja az idvariasabb beszédre bírni. Azonban az ezt követő mondat sokkal bíztatóbb volt az előzőnél.
- Szívesen -felelt barátságosan mosolyogva. - Már csak természetes, hogy az ilyen rossz szándékú frátereket elnáspángolom -tette hozzá, aztán kuncogott egy kicsit. - Sakura vagyok, téged hogy hívnak? -tette fel a második kérdését, majd a hófehér paripához fordult. - Ő a te lovad? - A kérdés feltétele után az állatra bökött, majd közelebb lépett hozzá, és ha a ló nem hőkölt hátra, akkor megsimogatta.
|
[507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés