[507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
Mire kettőt pisloghattam volna, már újra a sziklán ültem. - És higyjem azt, hogy bízhatok is benne? - De mégis megkönnyebbültem, mikor letette a rögtönzött fegyvert a kezéből. Így már nem is nézett ki annyira zordan. - Megtámadtak pár éve. Fekete mágia. - Vállat vontam. Utáltam, egy pillanatra figyelmetlen voltam, és azóta nem is élhetek normálisan. Egy kicsit megterhelem a lábam, és máris sántikálok. Mindezt annak a hülye démonnak köszönhetem. - De figyelj, ezt tényleg nem kéne. - Hogy a szavaimat bizonyítsam, az egyik kezemmel arrébb toltam az övét. Borzasztóan hideg volt a bőre. Mint valami elcseszett Twilight jelenet, nevettem fel.
|
 Felnevettem. A szabad kezemet a vállára tettem, a ruhán keresztül is éreztem, hogy hihetetlenül forró a bőre. Legalábbis az én semleges bőrhőmérsékletemhez képest kifejezetten jóleső érzés volt, lenyomta a kőre. - Nyugi.- mosolygtam rá szeliden és leguggoltam elé.- Megígértem, hogy nem bántalak nem? - néztem fel rá kedesen, és igazán úrrá kellett lennem a démoni énemen ahhoz, hogy ezt tényleg be is tarthassam. A kést levágtama testem mellé a földbe, és az ujjaimat rátettem az említett térdkalácsra. - Mi történt veled?
|
Még egy épeszű ember is megrémült volna, mikor egy idegen bicskával a kezében megáll előtte. Ellenben én csak hűvösen rápillantottam. - Ha azzal hozzám mersz érni, nem állok jót magamért. - Összehúztam a szemem, majd egy gúnyosnak nevezhető mosoly jelent meg a szám sarkában. - És persze vacsora sem kívánok lenni. - Ha kellene volna, tényleg megküzdenék ezzel a pasassal, bár nem vagyok benne biztos, hogy győztesként kerülnék ki. Közel sem. Ha valaki így manipulálja a vasrudat, akkor ki tudja, mit tesz egy halandó testtel? Inkább bele sem mertem gondolni.
|
Csendben figyeltem, legalábbis saját véleményem szerint a jó hallgatóság plusz pont ismerkedéskor. Mert ha folyton én dumálok a beszélgetés nem fog áról cettre jutni. - Megnézhetem? - kérdeztem halkan, és lepislantottam a térdére. Lerántottam a kezemről a láncot és egy apró bicska lett belőle, vigyorogva emeltem az arcom mellé és megcsillogtattam a pengéjét, hogy Felicia is jól lássa, hogy éles kés nem gyerek kezébe való...- Lehet, hogy ha nem használok mágiát sikerülni fog. - mondtam mosolyogva. - Ha pedig nem sikerül, lesz vacsorám- vigasztaltam meg a lányt gyorsan. . Nem fogsz kárba veszni-
|
A hangjától, meg amit mondott, kirázott a hideg. Mintha csak közölte volna, hogy szereti a borsólevest. - Értem. Jó neked. - Kíváncsi voltam, hogy komolyan így gondolkodik, vagy csak el akar ijeszteni... Bár nem az fajta lány voltam, aki hanyatt-homlok rohan, amint egy kis veszélyt szimatol. Főleg, ha az a veszély jó beszélgetőtársnak bizonyul. A kérdésére bólintottam. Felesleges lett volna tagadni. - Fáj. Egy baleset következtében megsérültem, és azóta rendbe sem jött a térdem. A mágia sem segít. - Kíváncsian pillantottam rá. Érdekes, hogy az egyik pillanatban még teljesen komolyan mond valamit, azután pedig jól szórakozik. Legalábbis reméltem, hogy ezzel az éhes vagyok dologgal nem kannibalizmusra célzott.
|
- Hm, annyira kegyetlen azért nem vagyok.- mondtam lassan. - Csak ölök, módszeresen és gyorsan.- és ez teljes mértékben igaz is volt,szabályokkal. Lassan emeltema tekintetemet a lányra. És elmosolyodtam, már karnyújtsányira volt tőlem, ha akartam volna megérinthetttem volna, magamhoz ránthattam volna. De csak mosolyogtam és megcsóváltam a fejem. - Butus! - mondtam a lehető legtöbb kedvességgel és élettel a hangomban, furcsa miylen élettetőn cseng a hangom, el is felejtettem milyen emberként élni. Nevetséges. - Fáj állni egy helyen? - mértem végig a lányt gyorsan. Tökéletes alkat, jól izmolt testfelépítés, akát futásnak is eredhetne, nem hiszem, hogy alul maradna. Csettintetem a nyelvemmel. - De én nagyon éhes vagyok...- néztem rá esedezve.
|
- Tehát azt akarod tudtomra adni, hogy egy kegyetlen... gyilkos vagy? Tudod, én inkább megmentem a lelkeket, nem a túlvilágra segítem őket. - húztam fintorba az arcom, majd újra visszarendeztem. Karba tettem a kezem, és változtattam a testartásomon, a térdem már sajgott az egy helyben álldogálástól. - Az ízemet meg már kitárgyaltuk.
|
- Hát. vontam meg a vállam semmitmondón. Tulajdonképpen nem lett volna rá oka, hiszen semmi rosszat nem követett el. Pont az ellnkezőjét tette, szoba állt velem. És nekem ez éppen elég ok volt, mindenre. Kissé megingattam a fejem. - A rosszfiú gyenge jelző.- mondtam közönyösen. - A rosszfiúk általában elcsavarják a nők fejét aztán otthagyják őket, én máshogy szoktam fejeket csavarni.- villantottam meg a szemem lázasan. - Az attól függ.- benedvesítettem az ajkaimat és a nyelvemmel végigsimitottam a fogaimat. - Mennyire vagy finom.- jelentettem ki rezzenéstelen arccal.
|
- Igazán kegyes. - bólintottam nagyvonalún. Tulajdonképpen miről is beszélünk? Megígéri nekem, hogy nem bánt? Tényleg... igazán kegyes. Bár az is biztos, hogy nem állnák, mint egy bábu, ha mégis megtörénne az ellenkezője. Kíváncsian pillantottam a csuklóján sötétlő jelre. Láttam már rúnákat, jóindulatúakat, meg ártókat is, ám az idegenen viselttel még nem találkoztam, és nem is úgy nézett ki, mint ami segít. Ám ő visszafordult, mintha nem is történt volna semmi. Ismét felvontam a szemöldököm. - Szóval te lennél a rosszfiú, ám mégsem bántasz. Miért, szerinted van okom a félelemre? - kérdeztem vissza. Most már közelebbről is szemügyre vehettem az arcát, a szemét. Nagyon világos íriszek, szinte kifejezéstelen tekintet. Kifejezetten furcsa.
|
Felenvettem a reakcióján, a húgomra emlékeztett. Egy gőzölgő vulkánra aki három másodpercen belül már azzal fog fenyegetni,hogy megöl. - Mind furcsák vagyunk.- mondtam semmit mondón. - Nincs is rá okod.- vágtam közbe. - Nem foglak bántani, még nincs itt az ideje a halálodnak.- mosolyogtam rá bájos kisfiú módjára. A kezeimet kezdtem bámulni, tényleg mikor jött el annak az ideje,hogy megöljem? Talán soha, vagy holnap? Hümmögve gondolkoztam, és egy pillanatra elfeledkeztem arról, hogy hol is vagyok. Pechemre a jel megint felizott a csuklómon. - AÚ! csúszott le a kezem a nyakamról, megforgattam a csuklóm és rosszallón méregettem a már fekete billogot. Abbadon jele ékesítette a bőrömet. Igen, miért is ne, packázz Abbadonnal de ha megszívod öregem, az a te hibád. - Igen. Olyasmi. - feleltem. - Megfigyelem még tovább figyelem aztán vagy megölöm vagy elrablom, hogy megölhessék. - félre döntöttem a fejemet és még egy lépéssel közelebb kerültem a lányhoz. - Neked van okod a félelemre ? - szaladt a szemöldököm a magasba.
|
- Furcsa vagy. - jegyeztem meg a sarkamon billegve. Kissé ijesztő volt, ahogy itt előttem játszadozik a fegyverekkel, bár már sok borzalmat láttam az életem során. Csak nem mindig szemtől szemben. A nevére vonatkozó válaszára összevontam a szemöldökömet.. körülbelül, mint egy duzzogó kislány. - De nem félek tőled. - fűztem tovább az elöző kijelentésemet. - Szóval megfigyeled az embereket? Meg a nem embereket?
|
Megvontam a vállam, és újra a feszült csendben kavarogtunk, tudtam mit akarok neki mondani, de egyenlőre jobban tetszett ez a fajta, játszadozás.- Én így szoktam. - néztem a lányra biztatón, nehogy kihátráljon a menetből. Akkor lesz igazán élvezetes ha marad és a velejéig rágjuk magunkat. .-És egyébként is, az én nevemet is tudod, csak gondolkoznod kell egy kicsit.- vigyorogtam rá gyorsan, hiszen ő nevezett el így, és úgy hiszem élni akarok ezzel a névvel. Nem igen neveznek Kedvesnek. Sem Idegennek. - A húgaim, pontosan tudom, hogy hol vannakés, hogy mit csinálnak... - mondtam lazán. Az acél tükrében megnéztem az arcomat aztán vaslánccá változtatva a karomra tekertem. A kezeimet átkulcsoltam a tarkóm mögött, a könyökömet pedig a mellkasomra támasztottam. Az ajkaimat kissé összecsücsörítettem és vártam a lány reakcióit.
|
-Vicces nevem van?-nézett a lányra kikerekedett szemekkel.-Hát,ezt még senki se mondta.-nevette el magát.
|
Kissé megrémültem, mikor közelebb jött, de nem adtam volna meg neki az örömöt, hogy hátrébb lépek, vagy hogy akár az arcomon is látszódjon. Szerencsére a szemem nem árult el semmit, viszont az övéből sem tudtam semmit kiolvasni, tehát már csak találgathatok. Némán hallgattam a szavait. - Nem tudod, hogy hol vannak a testvéreid? - biccentettem félre a fejem. Kezd egyre izgalmasabb lenni. - Honnan tudod a nevem? - Halványan pánik csendült ki a hangomból, de hamar úrrá lettem rajta. Megráztam a fejem, és a szám sarkában mosoly jelent meg. - Tudod, ez így nem túl igazságos, hogy te tudod, én ki vagyok, fordítva pedig nem.
|
Csendben fürkésztem a lány arcát, ahogy az árnyékok előhívják jellegzetes vonásait. Röviden felkacagtam. - Majd meglátjuk - búgtam bizalmasan és közelebb léptem a lányhoz, ugyan csak egy kevéssel kerültem hozzá közelebb de máris üditőbb látványt nyújtott, és nem kelett olyan hangosan beszélnem. - Kedves Idegen.- könnyedén ízlelgettem az újdonsült nevemet. - Még így sem hívtak.- néztem félre kíhivóan. - Egy húg jobb, mint kettő! - néztem vissza a lányra, lassú pislantás és benedvesítettem az ajkaimat. - És legalább tudod, hogy hol van.- leheltem magam elé és ismét félrenéztem, lefelé a falcsuka felé. Mélyre szívtam a levegőt, a húgom, a húgaim... valahol ők is ott vannak, vagy talán az erdőben? - Te Felicia vagy igaz? - kérdeztem rá hirtelenjében, az övemből kihuztam egyvasszálat és egy kedvesen csillogó acélpengévé változott, a szemeim vadul csillogtak amikor belenézhettem a lány szemébe. - Felicia de Nord.
|
Fürkészve pillantottam rá. Első pillantásra érdekesnek tűnt, kihívásnak. Én pedig mindig is imádtam a kihívásokat. - Hidd el, nem is lenne érdemes. Nem lehetek valami finom. - Enyhén megráztam a fejem. Reméltem nem is tervezi, hogy megkóstol. Nem igazán ismertem Thaur-i... lényeket, így azt sem tudtam, náluk mik a szokások. Most nem is kísérleteznék velük. A kérdésére felvontam a szemöldököm. - Van, egy húg. Idegesítő nőszemély, bár valószínűleg nem érdekelnek a családi körülményeim. Főleg, hogy még a nevedet sem tudom. Kedves idegen. Neked vannak testvéreid?
|
A hangja hallátán a szívem újra megdobbant, míg az agyamban őskáoszhoz hasonló állapot vette át az uralmat. Félreértés ne essék, nem vagyok társaság gyűlölő, de olyan régen beszéltem már szabad és épelméjű emberrel a fejemet kicsit oldalra döntve figyeltem a lány mozgásást, a kérdése hallatán elmosolyodtam. - Mivel téged még nem kostoltalak.- leheltem kissé agresszívan. Habár nem tartom amgamat kannibálnak, de azért egy igazi túlélő sem vagyok. Majd lassan bólintotam. A nevetése igazán aranyos volt, már - már gyermeki, őszinte kacaj. Felsóhajtottam. - Vannak testvéreid?- kérdeztem gyorsan, még mielőtt ő kérdezi meg, hogy ez volt e az én " elmebeteg muhahám".
|
Percekkel később lettem csak figyelmes a hangra, majd a... férfira előttem. Addig csak a friss levegőt szívtam, ami csak a hegyekre volt jellemző. Ezért is imádtam ide mindig kijönni, önkéntelenül is mosoly terült szét az arcomon... mire azt veszem észre, hogy elmebetegnek tűnő pasik jelennek meg. Halvány ráncok keletkeztek a homlokomon, majd egy mosoly kíséretében el is tűntek. Valamiért éreztem, hogy nem Amarth lakója. - Remélem, a növényre mondtad, hogy finom. - Pattantam fel a sziklára egy halk nevetéssel. Még így is alacsonyabb voltam, mint a látogató, mégsem éreztem annyira kényelmetlennek, hogy annyira fel kell néznem rá.
|
Egy pillanatig még néztem a jelet aztán átléptem a túl oldalra, Számomra nincs annál nagyobb büntetés, hogy a saját sorsomat kell cipelnem A karomon lévő apró billog folyamatosan pulzált. - Jó, tudom, hogy éppen nem küldetésen vagyok, de ennyi nekem is kijár!- sziszegtemés óvatosan dobantottam egyet a talpammal, és pillanatok alatt fű helyett keskenylevelű füzike vett körül. Felkacagtam és óvatosan lehajoltam, hogy a növény tőve melett lévőfűfélét kiránthassam. Rágni kezdtem aztán a billogra köptem, az arcom eltorzult. Amint felegyenesedtem amjdhogynem szembetalálkoztam egy sziklán ücsörgő lánnyal. Összevontam a szemöldököm. Ő az előbb még nem volt itt... NAgyot sóhajtottam éssunyin bele lestem a kosarába, lenéztem a halványrózsaszín virágú növényre.- Nagyon finom és hatásos! néztem a lányra, bár kétlem,hogy leesett neki,hogy hozzá beszélek. Engem egyenlőre csak az tudott meglepni,hogy beszélek. Vagy tátogok.
|
Kezemben egy fából készült kosárral sétálgattam, igazából növényeket indultam gyűjteni, de végül semmi sem lett belőle. Csak egykét árva fűféle hevert a kosárban, és többre már nem is volt kedvem. Végülis csak ezért jöttem el, mert már ezer éve ki sem mozdultam. Már a határnál voltam, a képzeletben húzott vonalnál... mindig is érdekeltek ezek a dolgok, a legendák. Persze mindenki tudja, mi jár annak, aki a másik fél területére merészkedik. Egyszerűen hülyeség. Leereszkedtem egy nagyobb sziklára, a kosárkát ledobva magam mellé. Most nem érdekelt semmi. Az sem, hogy esetleg várnak vissza, csak élvezni akartam a pár perc magányt.
|
[507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés