[507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
//AZ unművelt szót még nem találták fel, műveletlen létezik. De ezt inkább segítőkészségnek hívnám.// Amint figyeltem a lány arcát rájöttem, hogy megint csak kihatottam rá , szokás szerint. - Rúna.- mondtam újra. - Erő megkötő varázslat, vagy éppen erő adó... sokszorozó rúna. Minden rúnának más a célja- a hangom nyers volt, szinte acélt lehetett volna hasítani vele. Megköszörültem a torkom. Az ujjaim végig siklottak a mintán. Rúna volt, minden bizonnyal. - Pedig igenis létezik.- említettem meg cseppet sem lenézően. - Egy ősi varázslat, amit a technika igyekszik velünk elfelejteni.- jegyeztem meg szinte magamnak. A rúnák fontosak voltak, Leglábbis azok számára akik tudtak velük bánni.
|
Hallgatta Xia szavait csendesen. Persze, persze ezt ő is tudja ki nem??? Az eléggé unművelt ember lehet aki ilyesmiket nem tud... Felpillantott a lányra.-Erő mi???-kérdezte mert nem hallott még ilyen szóról hogy rúna. Furcsán esett neki hogy most nem olyan mint szokott. A mocsár és Xia higgadt jelleme áthatolt rá, lecsillapodott. Ritka az ilyen alkalom, hát most itt volt. Egy kis nyugalom egy kis pihi. Remekül érezte most magát a bőrében nem volt túl fáradékony. És ritkán érzett ilyesmit.-Ne haragudj, de én még nem hallottam ilyen szóról. Elmagyaráznád kérlek?-kérdezte és tekintette egyre kíváncsibbá vált ahogy már a tudásszomj felébredt benne.
|
Biztatón mosolyogtam a lányra, a szavai egy régebbi énemet festették le. - Tudod az egyetlen biztos pont ami az életedben éppen történik, történt az a mai nap. A most.- néztem rá komoly arccal. - A múltban túl sok a hazugság és a bosszú.- mondtam keserves hagnnembe. Túlontúl át tudtam élni a megkeseredett életű lány személyét. Túl sok mindenkit vesztettem el az életemben ahhoz, hogy pozitiv nézőpontból tudjam vizslatni az életet. Nem vagyok az a " éljen, éljünk!" fajta filózofus. Halkan felnevettem a badarságon. - Egy különleges anyajegy. - A mutatóujjam végighúztam a bőrömön és eltünt az íj. - Valószínűleg egy erő rúna.- mondtam lassan a lánynak, nehogy meghökkenjen, de valahol mélyen tudtam, hogy Ő is tudja, hogy mi az ott a kezén és miért és kitől kapta. A válaszok ugyanis nemcsak az agyunkban hanem a szivünk rejtett zúgaiban is rejtőzhettek. Kaméleonként, a megfelelő pillanatra várva....
|
Fejében sok féle kép vetítődött le, a múlt homályai, a történtek néhány ködös emlékkép villódzott és tarkított a fejében. Bénán maga elé bámult csak a kis pillangóra figyelt fel ami az orrán csücsült. Majd teljesen meglepődött amint a másik lány kezében megjelent egy íj. Értetlenül pislogott miközben a múltbéli képek nem hagyták nyugodni lelkét. -Igen ebben igazad van. -mondta Xia kijelentésére majd ismét szétnyitotta a kezeit majd összeillesztette. A tenyerein lévő két-két fél pillangó eggyé vált ahogy összetette a két kezét. -Az egyetlen dolog ami megmaradt a múltamból. Ami a tenyeremen van, az csak...hát igazából én sem tudom...-vakarta meg szégyellősen a nyakát és rápislogott Xiára.-Nekem mindig azt mondták hogy anyajegy...de én sosem hittem nekik mindig gondoltam hogy ez valami más...nem lehet tök véletlenül ilyen anyajegyekkel születni...sajnos miután minden elveszett, nem nyílt alkalmam arra hogy kiderítsem mik is ezek...-motyorászott érthetetlenül.
|
 - Sajnálod mi? –kérdeztem egyetértően. Az égre pislogtam és megvakartam a tarkóm. - Nos, én nem sajnálom. Egyedül azt tudom, hogy hülye voltam. – megvontam a vállam. De nem ez volt a kedvenc témám. Szóval a beszélgetés ezen részét igyekeztem berekeszteni, lassú mosoly ült az arcomra. ÉS egyetlen pillanatra feltártam az állati énemet , a szemem sötétbe fullt, a bőröm még inkább fehérré változott, a légkör súlyos lett. a talpam körül 10 centis sugárban kihalt minden növény, szaporán szuszogtam és vadul vizslattam . Lehunytam a szemem. - Látod?- kérdeztem halkan. - Én magam vagyok a rothadás, a halál… A kegyetlenség és szerencsétlenség. – újra kinyitottam a szememet a lány tekintete ellágyította a lelkemet, és minden normális lett. Felnevettem és elfordultam. - A kínjaim az én titkaim. - lassan hátráltam, a talpam alatt hívogatón sárga margaréták és pity–pangok bukkantak ki a földből. A beszélgetésből is így kívántam kilépni. - Vigyázz magadra!- néztem le a lányra. Az arcom újra komoly volt, rezzenéstelen. Már elegem volt az otthon-bűztől, a honvágytól. Ez az én büntetésem. A tekintetem végigsiklott a fákon, és egy kép derengett fel előttem; kép, képsor. Én és Xia… a tökéletes húg. És valahol itt, valahol vár rám. Gyűlölni próbál, érzem… de nem tud, nem fog. Reménytelenül néztem rá Feliciára. - Ez vagyok én, ilyen… aki csak bántani tudja az embereket. - egy szörnyeteg.
A lányt figyeltem, a lepke errefelé teljesen megszokott volt, az apró házban még fejlődő példányaim voltak. A kezemet ráhelyeztem az övére. A jel ismeretlen volt, láttam már rúnákat, billogokat, ráolvasásokat de a lány kezén lévő minta ismeretlen volt. Valószínűleg olyasmi lehetett, lehet amilyenek az én testemet övezik, erősítő mágiák vagy talán erőkötő ráolvasások. – Mik ezek? – kérdeztem meg pofátlanul és szerényen rámosolyogtam a lányra. – Ostende Te Luna! **- pihegtem halkan és a kezemen egy apró sárgászöld színű Holdra hasonló íj rajzolódott ki, tobozzal a háttérben , a hüvelyk és mutatóujjam között. Mindezt apró mély moha zöld csipkék vették körül. – Mindannyian mások vagyunk. - szelíden fürkésztem az arcát. - Mindannyian más történetektől vagyunk terhesek. - súgtam, és a másik kezem alatt megjelent egy aprócska báb amiből éppen kikelt a kék pillangó. És rászállt Miku orrára, elhalón felkacagtam és vártam.
** mutasd magad Luna ( latin.) v. megmutja a Hold (l.)
|
- Sajnálom. - mondtam halkan, és most valóban végighúztam az ujjam a jelen. Nem történt semmi, pedig arra számítottam, megéget, vagy legalábbis érzek valamit. De csak Rager hűvös bőrét érintettem. - Abaddon? - mormoltam. Hallottam már róluk, nagyhatalmú démonok, a veszélyes fajtából. Egy pillanatra megállt a kezem a levegőben, és újra visszahullott a helyére. Tehát jól hallottam, halott. Szóval egy halottal bájcsevegtem. Furcsa belegondolni. - Például? Mi rosszabb a halálnál? - A kínzás. Ha valakit inkább az élet és a halál körforgásán tartanak.
|
Felnevettem. - LÁtod,látod.- korholtam le magamat. - Ez a baj azzal, ha egyszer igazat mondasz. Egyetlen egyszer. - elfordítottam a tekintetemet. Kinyújtottama kezemet, hogy láthassa a kezemet, a billog bele volt égetve a kezembe.Végtelenszer végtelen, Azazel jelével mögötte. - Ezt Abaddontól kaptam.- mondtam lassan.- És Azazeltől.- a hangom rideg volt, mint mindig. - A halálom napján ajándékoztak meg vele.- tettem hozzá, hisz az igazság az igaz, hát legyen kerek a történet. Megráztam a fejem. - Van ennél roszabb is.
|
Jobb kezét a szívéhez helyezte és sóhajtott egy hálásat és szintén hálásan rá is pillantott.-Jaj de örülök azt hittem már hogy a terhedre vagyok.-mosolygott.-És igen, tudom hogy sajnos ez van. Én a vizeket szeretem leginkább és a halakat.-tette még hozzá halkan. Remekül érezte magát a társaságban ami már rég elkóborolt tőle most mégis mint egy kiskutya visszavándorolt hozzá. Még a mentőszöveghez visszakapcsolódóan tudott volna pár dolgot mondani. Ugyanis egy pillangó elrepült előtte. A múltja ötlött eszébe. Mély és régi múltképek viharzottak el a szemei előtt. Jobb kezét arcához kapta kétségbeesett képet vágott amint a kékes színű azúr lepke tovaszállt. Egy mélyet sóhajtott és lesütötte szemeit. Két tenyerét felfelé fordította és belebámult a halvány pillangó alakzatba ami a két tenyerét összeillesztve előállt. Majd gyorsan ökölbe szorította két kezét és fejét Xia felé kapta.
|
- Sátán? - szaladt magasba a szemöldököm a szavai hallatán. Nekem még az örző szó is ismeretlen volt, nem hogy a Sátánról kezdjen valaki beszélni nekem. Idáig nem is gondoltam bele, hogy létezhet. - Billog? Neked is olyanod van? - A tekintetem újra a csuklójára siklott, és a kezemmel felé nyúltam. Meg akartam érinteni, de végül a levegőben megálltam, és hagytam, hogy visszahulljon a testem mellé. - Nagyon fáj? - kérdeztem, a szemeibe nézve. Látszott rajta, hogy pokoli kínokat él át, felesleges volt megkérdeznem.
|
Felnevettem, a lány pezsgése különös módon új, mégis kellemes dolog volt. Megcsóváltam a fejemet. - Az én életem összefügg a természettel. - mondtam és ránéztem a lányra. - Amilyen neked a „zene” olyan számomra a madárfütty vagy az őszi szellő simogatta, zizegő búzaföld. - elmosolyodtam a mentőszövegén. - Tudod, a virágokat megöli az emberiség fejlődése… mert kivágják az erdőket. – mondtam reszelős hangon. Halkan felkacagtam, siralmas változások voltak ezek de nem tudtam mit tenni ellene. - Nem egyel talán nem fecsegsz sokat. Sőt! Már – már üdítő a társaságod. - nevettem el magam kedvesen. - Nagyon régen voltam ember társaságában - tettem hozzá. Amióta levesztettem a családom, számomra csak a mocsár volt. Az apró kunyhó, a virágok és a különböző munkák.
|
Nos, nem szeretheti mindenki ezt Miku is elfogadta. Viszont az ő eszméjében semmi rossz gondolat nem formálódott az új lány ellen.-Rendben van, én nem erőltetek semmit és senkit semmire és senkire. Igazából örvendek hogy találkoztunk. Hogy hogy ilyen helyen találtam rád? -kérdezte kedvesen és lehuppant Xia mellé. Azúrkék haja az ölében hevert azt fonogatta amikor unatkozott. Most is épp fonogatni kezdett és fejét ingatta mert a zene dallama még mindig a fejében járt. Aztán megint el ismétlődtek a másik lány szavai a fejében.-De nehogy azt hidd hogy nem ismerem a természetet, mert úgy látom te szereted....nem épp mentőszöveg, halál komolyan mondom!-kapta fel hirtelen a fejét és rápillantott újdonsült ismerősére.-Nagyon szeretem a virágokat. Lehet hogy a technológia és a természet két külön dolog, én mégis nagyon szeretem mind a kettőt!!! Tudom nehéz elhinni, mindenki azt hiszi hogy csak a technológiának élek, de ez nem így van. Ja és ne haragudj, ha túl sokat fecsegek-mosolygott kicsit bátortalanul Xiára majd ismét fonogatni kezdett.
|
Amint megjelent a lány elborzadtam, nem voltam maradi de amit ő művelt az már a barbárság magas foka volt, de, minden barátság így kezdődik. Lassan végig mértem. - Én még nem ismerem a technológiát és nem is szeretném megismerni. - szögeztem le gyorsan. Tudtam a létezéséről, és tudtam, hogy vannak tündérek akik előszeretettel használják de az én világomban a technikának nem volt szerepe, semmilyen szerepe. - Ülj le. – böktem ki gyorsan és barátságosan. Az íriszt akaratlanul is visszacsúsztattam a mocsárba, már fájlalta az új jövevényt. - Xia vagyok – mondtam lassan, nem rohanok n sehová. Kissé odébb csúsztam, hogy a lány is elférhessen anélkül, hogy hozzáérhetne a mocsárhoz. Na nem mintha úgy nézne ki, mint akinek hű de sok kedve lenne megmártózni a meleg tavacskában. Felkacagtam amint elképzeltem ahogy elsüllyed a pépes állagú sártócsában és az algák pusztán félszből köré csavarodnak. Gonosznak éreztem magam, talán gonosz is vagyok.
- Hm. - bólintottam tudálékosan. Gondolhattam volna. - Neked a Kedves Idegen tetszett jobban.- tereltem a szót végül valami boldogabb témára, már ha az ostoba hazugság annak számított. - Beszélned kell a húgommal.- mondtam komoly arccal. - Lehet, hogy te is egy billogot kaptál vagy annál többet. Lehet ,hogy az őrzöd megalkudott a Sátánnal, hogy a lelked itt maradhasson.- eltorzult az arcom. Az élet ami a lányban lapangott minden egyes démon számára csalógató lenne. Főleg akkor ha meg van jelőlve. Rájöttem, hogy ezt a felsorolást megemlíteni borzasztó hülye dolog volt, és meggondolatlan. Én ígyis úgyis Pokolra jutok, majd 5 ezer év múlva de neki nem kéne. Nagyot sóhajtottam. - Keresd meg Xiát, ő remélhetőleg segít.- Xia neve hallatán a karomon lévő jel újra felizott és a fájdalom megint átjárta a testemet.
|
Némán hallgattam a szavait, eszemben sem volt közbeszólni. Főleg, hogy szinte én sem tudtam többet az esetről, mint amennyit most elmondtam neki. - Valahol a közelben történhetett, 3 éve. - Végigfuttattam a tekintetem a tájon, és elmerengtem. Újra megelevenedtek előttem a képek, pont, mint a baleset után a rémálmaimban. Hálát adtam az égnek, hogy már rég nem köszönthettem alvótársként őket. - Egy... barátommal voltam kint, mikor megtámadott minket egy démon. Én megúsztam ezzel a kis sérüléssel, ő viszont meghalt. - Újra az arcára pillantottam, és mosolyba rendeztem az arcom, és vállat vontam. - De már mindegy is, elmúlt... Üdv, Rager Morton. Ez a név jobban tetszik, mint a Kedves Idegen. - ezúttal egy őszinte mosollyal kezet fogtam vele, majd azzal a mozdulattal fel is húztam magam. Kicsit megmozgattam a lábaimat, és úgy tűnik, meg is tudtam állni. - Ma nem leszek vacsora. Köszönöm.
|
Maga boldogság közeledett szökdécselő talpakon. Miku a fejhallgatóját fogta miközben szemét behunyva dudorászta a zene pezsdítő dallamát és olykor olykor a szöveget is. Mivel teljesen a zenére volt hangolva ezért nem is figyelte merre megy. Csak vitte a zene magával. Imádta ezt csinálni, számára ez volt a szabadság. A szag alapján észre vette hogy a mocsárban van. Megérezte hogy van is itt valaki. Megállt és körbenézett karjait leeresztette majd egy hirtelen mozdulattal felemelte egyik kezétaminek hatására megállt a zene lüktetése a fülhallgatóban. Körbetekintett és észrevett egy üldögélő lányt. (Xia) A fülhallgatót nyakába tette majd közelebb szökdécselt.-Ó szervusz! Ugye nem zavarok??? Nagyon örülök hogy találkoztunk, Hatsune Miku a becsületes nevem de röviden inkább csak Miku. Megtudhatom esetleg hogy te ki vagy? Ha nem veszed tolakodásnak?-hadarta és mellé csüccsent. Majd végigmérte a másik alakját.
|
A mocsár mellett sétáltam, a friss levegő jót tett,s zükségem volt szabadságra és egy kevés időre amíg magam uralhatom a gondolataimat. Amíg csak én létezek, leültem a mocsár szélére valamiért mindig is ide tartoztam. Ahol nincs élet, nincs felfordulás, minden nyugodt és csendes. Az ujjaimat belemártottam a földbe és éreztem ahogy egyé vállok a szemcsékkel, ahogy érzem, amint dobog a Földön élő összes élőlény szíve. Lehunytam a szemem és egy pillanatra elképzeltem egy világot önzőség és gyaládság nélkül. Lassan felültem , és előlre nyúltam, kiemeltem egy íriszt a mocsárból. Az ujjaim között a a levelek zöldebben csillogtak, szinte világított a kezemben. Elmosolyodtam. és belélegeztem az írisz bódító illatát, mikor valami sikonyálás és talp dobogás zaja taszított ki a boldogságképéből.
Felnevettem. - Butus!-néztem rá újra.- most csak megmutattam mi történhet ha nem tudok eleget az eseményről, ez csak egy próbálkozás volt. Nem hinném, hogyhatásos lett volna. - hümmögni kezdtem. - A rontásoknak oka van, a rontásokhoz bájitalok kellenek. Én ehhez kevés vagyok... Talán a húgom majd segít neked.- mosolygtam rá erőltetetten. Valamit biztos segítettem, pár hónapig vagy évig sokkal jobban terhelheti a lábát de nem mentem biztosra, hiszen még azt sem tudtam, hogy mi történik ha megváltoztatoma sejtjeit. - A nevem Rager Morton.- mosolyogtam a lányra barátságosan, lassan felálltam és kezet nyújtottam neki. - Már csak az a kérdés rá tudsz e állni? VAgy maradsz a vacsora lehetőségem...
|
Kifújtam a hajam a szememből, és az égre emeltem a tekintetem. Nem értettem, miért olyan fontos ez neki. - Oké, megpróbálok. - mondtam úgy, mintha tényleg az a juj,-de-félek-fajta lány lennék. Mégis feszülten figyeltem, mit csinál a lábammal. Az egész szituáció morbid volt, és ijesztő. És hiába is akartam, a tekintetemet nem szakítottam el a látványtól, ugyanis még valamikor megfogadtam, hogy erősnek fogok tűnni. Még akkor is, mikor a csontjaim körülbelül gumiból vannak. - Kész? - szorítottam össze a szám, és az idegen tekintetét kerestem.
|
Megráztam a fejem. - De érdekes. Fontos,hogy milyen démon volt, milyen mágia... mikor történt. Hogyan történt.- elmosolyodtam. - - Ne ijedj meg rendben? hebegtem mosolyogva, a kezemet ezúttal a vádlijára tettem és éreztem, ahogy a kezeim között megnyúlnak a csontjai, és a bőre olyanná vállik, mint a rágó. Alig telt el 5 másodperc máris szilárdak voltak a csontjai, a reakcióját nem tudtam megfigyelni, ahogy a lehetséges támadásokat sem tudtam kivédeni, de abban biztos voltam, hogy a hatodik másodpercben minden csontja a helyén volt.
|
Elég érdekesen nézhetett ki, hogy ülünk itt a határ mellett, miközben a térdemet.. masszírozza. Végülis midegy, úgysem érdekelt sohasem a többi ember véleménye. - Nem igazán. A többi nem is érdekes. - ráztam meg a fejemet, és azt néztem, mit csinál a kezeivel. Nem az, hogy nem bíztam volna rá, hogy meggyógyítsa, mégis az előbb ismerte be, hogy milyen könnyen gyilkol... Azt sem tudhatom, nem akar-e mégis megenni. Furcsa világ. - Nincs nekem semmim, ami neked kéne. Felesleges rám pazarolni... bármit is.
|
--Ha nem akarod, hogy elhitessem veled..- néztem fel rá nyomatékosan, és lassan masszírozni kezdtem a térdkalácsát. Éreztem, ahogy a mágia átjárja a testemet, lehunytam a szememet. - Több információt nem fogok tudni rólad és a térdedről igaz? - kérdeztem már - már dühösen. Az ajkamat rágcsáltam és kezdte furrdalni az oldalamat a kiváncsiság a lány iránt. Nem futott el, neme sett össze holtan. Kinyitottam a szememet és újra ránéztem, lejjebb húztam az ujjaimat és várakozon doboltam a térdén. Nem fogok könnyen hátrálni, a kezem az ő ügyetlenkedő, távol akaró tartani kezére siklott. Ördögi mosoly ült az arcomra. - Valamit valamiért? - néztem a lány szemébbe élvezettel.
|
Zsebrevágott kézzel ballagott. Betoppant egy fogadóba hogy igyon valamit. Leült egy asztalhoz, csakhogy nem vette észre az ott ülő lányt.(DEBORA)-Ohm...elnézést zavarok? Elmegyek vagyis elülök máshová ha igen...-motyogta halkan.
|
[507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés