[507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
 A porázos dolog nem nagyon tetszett nekem. Pont e tulajdonsága miatt. Megszünt a szabadság érzetem igy probáltam magamrol levakarni a pórázatt persze sikertelenűl. Igy hát elszomorodtam és elkezdtem nyüsziteni.
|
 A láncot vaspórázzá változtattam, és az könnyedén csattant össze a róka kölyök nyakán. Lehúztam magamról, egy pörgéssel egybevetve felültem és vadul ránéztem. - Te tudod mit jelent az, hogy MAGÁNSZFÉRA?- kérdeztem miközben próbáltam nem feldühödni annyira, hogy háromkilométerrel odébb repitsem, pusztán kedvességből, a saját érdekében. - Gondolom nem. - mondtam miután lehigadtam. Megrántottam a láncot, egy kicsivel közelebb csúszott hozzám, valószínűleg nem lett elég szoros a nyaki része. - Látod erre való a póráz.- a lánc részét megkeményítettem, hogy ha akarjon se tudjon közelebb jönni.- Hogy bizonyos lényeket távol tarthassunk magunktól, majd...- a rúd helyén újra apró szemcsék jelentek meg, az ölembe rántottam a rókát.- ha kedvünk tartja újra magunkhoz hívhassuk. - mormoltam. Aztán Az acélt újra felhúztam az újjamra, és a nyakánál fogva kitettem a rókát az ölemből. - Egyszerű.
|
Felugrottam ismét a démonra és agodoan néztem a lehiganyozot börét. Aztán oda másztam az arcához és elkezdtem nyalogatni. ezel fejezve ki agodalmam. Aztán mikor létam nemakart felkelni megfordultam és a bolyhos farkamal elkezdtem piszkálni órrát.
|
Értetlenül dőltem hátra és lehunyt szemmel reménykedtem, hogy tényleg elmegy az újdonsült társam. Mindig si bizarrnak tartom állatokkal csevegni, főleg ha egy rókáról van szó. Mert ha egy kutya lenne vagy egy macska. De, nem. Egy róka. Teljesen véletlenül és pont engem pécéz ki magának. Nevetséges. A szemem mögötti sötét űr azonban ennél is rosszabb volt, egy soha meg nem álmodott rémálom ami örökké tartott, amiből nem volt felébredés. Az acél lánc higannyá tolult, perzselte a bőrömet, újra acéllánccá változott. A póráz igen jó ötlet volt tőlem.
|
Amint félg feltámaszkodot legurultam a hasárol s az ölében űlve értelmetlenűl néztem. Jó magam most nem értettem miröl beszél.
-Höh?
Majd kis idő mulva lemásztam rola. Alaposan körbe lestem. Aztán hirtelen elfutottam. Épen egy békát űldőztem kevés sikerel mikor bele ugrot a vízbe. Egy darabig kiványcsian a vízt szemléltem. Ezel a kis előadásal probáltam a gyanut eloszlani. Aztán visza sétáltam lehendő gazdámhoz.
-Nyaa.
Nyávogtam kicsit durcásan.
|
Lenéztem a rókára. - Gondolom, nincsen kedved odébb menni? - szaladt a magasba a szemöldököm. Előlre nyúltam, és az ujjamat végighúztam a fülén. Ez morbid és undorító és perverz - megjegyezném. - Ha nem akkor kénytelen leszel pórázot kapni..- leheltem. Az alkaromra támaszkodva felültem. - ÉS tudod mit jelent a póráz?- kérdeztem bizalmasan. Érzékien végignyaltam a számat, már az ujjam köré csavartam a vékony acél láncot, mindezt szinte mozgás nélkül. Meglátjukmég mindig kedve van e ahhoz, hogy rajtam terpeszkedjen.
|
Nem nagyon szeretem ha fejem megpaskolják igy kicsit durcásaban nyávogtam
.Hmuuo.
Amint a férfi kifekűdt és probált magába zárkozni nem voltam restt felugrani a hasára és leterepedni a puha és meleg "fészkre" Aztán kiváncsian figyeltem arcát az ismeretlenek.
-Höh?
|
Elmosolyodtam és megpaskoltam a buksiját. - Megy ez neked.- mondtam mosolyogva, aztán hátradőltem. A föld kicsit kényelmetlen volt, de mégis jobb, mint egy rókával barátkozni. Könyörgöm, hova lesz így a kegyetlen imidzsem? Magamban dühösen pusmogtam és már ott tartottam, hogy át teszemm a rókát a folyó másik oldalára. Persze társaság, de az imidzs per pillanat fontosabb, hiszen elküldtem Felicitit, az első emberi lényt aki szóba elegyedett velem. Meg fogom keresni, újra találkozni fogok vele, muszáj lesz.
|
Természetesen tudtam jól mit akkar, s mivel szaga nem volt ép kelemmes se nem akkartam azonal kedvére tenni. Egy darabig tehát a értelmetlent szimulálva lestem pislogo szemekel. Valoban éhes voltam azonban jó magam valami fehér és ragados inyentségre vágytam. Természetesen a gunyolodásával nem törödtem. Amikor a kezét elég közel tette hozám s oromat végig simitotta ugyhatároztam akcióba lépek és fejemet hozá dörzsölöm démon szerzet kezéhez..
|
A tekintetem bizalmatlanul siklott a rókára, tekintve, hogy minden valamennyire is normális élő szerzet kerül engem. Már azok akiket még nem érintett meg a bűn feketesége. Lassan felvontam a szemöldököm és mélyen a róka kölyök szemébe néztem. Halványan elmosolyodtam. Persze, furfangos állat és a többi. - Nincs kajám.- mondtam lassan. - Legalábbis nem érzem magamat róka tápnak.- mondtam gúnyosan és az ujjamat végigsimitottam az orrán, miután odanyomtam a kézfejemet az orra alá. A szagom nem lehetett éppen kellemes, és tudtam, hogy sokat kockáztatok azzal, ha valakinek megadom ezt a kegyet, hogy a kezemet csókra nyújtom, de meglátjuk.... Vajon mennyire emberiesedett szerzet? Hívogatón megvontam a szemöldökömet és vártam a róka reakcióit.
|
Mielött az idegen észre vette volna valódi kűlsőmet. Aranyos róka kölyöké változtam. Megéreztem rajta az őnutálat mérhetettlen keserű izét igy kiváncsian a férfi mellé mentem. Leűltem s néztem a vízben a tűkörképet aztán a démoni szerzetre vetettem a tekintettemet. Ezt a folyamatot mérhettlen kiváncsiságal és érdeklödésel ismételtem. Majd a fiú felé fordultam
-NYaau. NYuu.
Mondtam aranyos csipogo hangomon aztán hozádörzsölödtem az idegenhez.
|
<img alt="\\\"\\\"" data-cke-saved-src="http://www.kephost.com/images4/2012/10/22/a1_2012_10_22_z1gttrsdic.jpg" src="http://www.kephost.com/images4/2012/10/22/a1_2012_10_22_z1gttrsdic.jpg" style="height: 100px; width: 100px; float: left" 100px;="" width:="" float:="" left\\\"=""> Mielött az idegen észre vette volna valódi kűlsőmet. Aranyos róka kölyöké változtam. Megéreztem rajta az őnutálat mérhetettlen keserű izét igy kiváncsian a férfi mellé mentem. Leűltem s néztem a vízben a tűkörképet aztán a démoni szerzetre vetettem a tekintettemet. Ezt a folyamatot mérhettlen kiváncsiságal és érdeklödésel ismételtem. Majd a fiú felé fordultam
-NYaau. NYuu.
Mondtam aranyos csipogo hangomon aztán hozádörzsölödtem az idegenhez.
|
Muszáj volt kitisztitanom a fejem. De nem tudtam otthagyni Amarathot. Felicia igazán kedves lány volt, és végre éreztem, hogy nem csak egy pokolfajzat vagyok. Egy utolsó senki, aki örül, hogyha vér pulzálhat az ereiben. A határtól kissé eltértem, Keletre mentem, a falu mögé kerültem. A kis esésű folyó mentén sétáltam, ha egyszer már meghalok, akkor hajjak meg rendesen, leültem az egyik kőre. A vízben láttam az arcomat, az áttetszően kék szememet, láttam mindent, minden fehérséget ami mögött a legdémonibb én rejtözött. Milyena gyali, pokolian démoni fortély- külső. A hátam mögül zajt hallottam átnéztem a vállamon, és egyenlőre nem láttam más mint összemosodó állati sé emberi sziluettet.
|
Olyan volt, mintha... mintha már nem is az lett volna, aki olyan kedvesen rám mosolygott. Egy más ember, akinek semmilye sincs az egész világon. - Tudom. - jelentettem ki egy mosollyal, és a már felismerhetetlenségig morzsolt növényt ledobtam a földre, a határra. Ismét az égre pillantottam, a nap már majdnem teljesen lement. Észre sem vettem, hogy így elment az idő. És üres kosárral megyek haza. - Ég veled, Kedves Idegen. Remélem nem végleg. - néztem újra Rage arcára, majd kezemben a fakosárral elindultam Amarth felé.
|
-Hozzám.- válaszoltam minden kertelés nélkül.- Megkeressük, mit is jelent a kezeden lévő ... rúna.- mondtam halkan. Nem mintha suttogni lett volna kedvem, de a rúnákról számontartott információim nem voltak éppen közszemlére tett tanulmányok. Saját és sok munkám volt az enciklopédiával. És ilyennel, mint Mikué volt még nem találkoztam. A bensőm kacagott, vajon elijesztem a lányt? vajon elfut? A bensőm kiváncsian várta a fejleményeket, bevezettem az erdőbe, nem a faluban éltem. Illetve volt egy házam a faluban is, de valamiért nem vonzott a " nagy-falui" élet, csak azért, hogy megfeleljen... itt csend volt, rend és pedantéria. SZámomra teljes mértékben megfelelő, sőt már tökéletes. A hely, ahol én vagyok az úr,nő.
|
Hátranéztem a vállam fölött, amolyan reménysugár kénr. - Miből gondolod, hogy igazad van? - kérdeztem ,és lassan megfordultam, a kezeimet összefontam a mellkasom előtt. Még én magam sem voltam biztos abban, hogy nem bántanám őt. Ez a félelem emésztette fel az összes kapcsolatomat. Vagyis a nem létező kapcsolataimat. Felnevemettem és ingerülten beletúrtam a hajamba. Vigyorogva ráztam meg a fejemet és a földet pásztáztam. - Tudok vigyázni magamra. - minden szót külön, külön ejtettem ki. Újabb lélegzetvétellel fogyasztva az oxigént kettönk között. - Jobban, mint gondolnád.- azt hiszem már amgamon röhögtem és a helyzeten amibe sodortam magamat. Ez lett volna a legjobb magyarázatom.
|
-Valóban az. De legalább ma is okosabb lettem ennyivel-mondta mosolyogva vidám hangnemben. Visszatért eredeti önmagában. Amikor Xia intett úgy gondolta hogy kíváncsisága elég nagy ahhoz hogy tudja hova szeretne menni ez az érdekes teremtmény. Meg aztán nem volt kedve egyedül lenni követte Xiát. Mikor mellé ért kíváncsian ránézett.-Most merre megyünk? Akarom mondani: hová?-kérdezte mosolyogva remélve hogy nem számít nagy tolakodásnak a kérdése.
|
- NA, meglepő igaz?- lassan én is felálltam és elindultam előre. Intettem neki, hogy ha akar kövessen. bár nems zámítottam arra, hogy követni fog, hiszen alig ismertük egymást. Na jó tudtuk a másik nevét, illetve azt mondtam neki, hogy van eg rúna a kezén. Nos? Elég ennyi egy ismertséghez.
|
Szörnyű volt. Szörnyű, hogy erre nem tudtam mit mondani. Pedig általában mennyi mondanivalóm van! És most, mikor ennek az embernek nagy szüksége lett volna a szép szavakra, megnémulok. Naná. Figyeltem, ahogy lassan hátralépked, ahogy távolabb megy, és még el is fordul. - Engem nem bántottál. - súgtam, tudomást sem véve arról, amit az előbb megmutatott. Nem ez a valódi éne... Halványan elmosolyodtam, megráztam a fejem. Morzsolgatni kezdtem a kosárból kiszedett növényt. - Nem vagy kegyetlen. - Bár tudtam, hogy a szavaim mit sem érnek, azoktól még sosem gyógyult meg senki... üres beszéd, ennyi. - Vigyázz magadra! - búcsúztam én is. Ha menni akar, hát menjen.
|
//Nálam gyakran előfordul hogy új szavakat találok ki x)) // Figyelte ahogy Xia ujjai végigsiklanak a tenyerében lévő mintán. Bizonytalan volt, de ő maga sem tudta megindokolni miért. Furcsa volt érezni a bensőjében hogy az ősi varázslat egyike ott rajzolódik a tenyerén, miközben egész lénye már majdnem a technika áldozata lett. Ajkai szavakat formáztak, hang viszont nem szökött ki a torkán. Nem tudta meg fogalmazni mit akar kérdezni;mondani. Csak nézett majd elhúzta a száját és természetes arcot vágott a meghökkent és a tudatlan helyett. Majd felállt és kinyújtóztatta elgémberedett izmait majd lepillantott Xiára de még mindig nem tudott mit mondtani. Ez is ritka alkalom, ha Miku csöndbe marad.
|
[507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés