[289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
A fiú csak követte a szemeivel a kéztartásomat, testével csak akkor mozdult mikor jobban szemügyre vette a falut. Gondolkozni kezdtem. Miért nem jutott a fülembe, hogy van egy új lakója a falunak? Még ha legkésőbb is akkor is másnapra megtudom .. annyi pletykafészek van ezen a környéken. Kiráz tőlük a hideg. Az arcát vizslattam. A szája mintha megmozdult volna. Fel is csillantak a szemeim, de hiába. Majd legközelebb. - Örülök, hogy vissza tudtalak 'tenni' a térképre. - mosolyogtam tovább. - Oh, az én nevem Anabde. - osztottam meg a nevemet én is. Hiszen ez igy illik. Talán még a kezemet is mozditottam de rájöttem, hogy ezt nem nekem kéne először. Gondolkoztam, hogy megkérdezzem honnan jött, de az még ráér egy kicsit. Talán.. csak találunk addig valami témát. Márha a társaságban ohajt maradni az ide... izé Reko.
|
Tekintetével követte az irányt, amerre a nő mutatott. Először csak a fákat pillantotta meg, már rákérdezett volna, hogy az a néhány árva növény mégis hogy lehet a falu, mikor meglátta a mögöttük álló épületeket, melyek igen kicsik voltak a tótól nézve. Magában csodálkozott azon, hogy ilyen mélyre bement a területre, erre azért nem számított. Valahogy a határvidéken érezte magát, de úgy tűnik, most nagyot tévedett. Ha valaki más is erre jár, aki talán jobban ismeri a lakókat, kiszúrhatja, hogy nem thauri. Baj lesz, ha nem húzza el gyorsan a csíkot.
~ Akkor aztán nagyon megszívnám... És mi van, ha maga az uralkodó jár majd erre? Assz'em áshatom a síromat. ~ Tekintete a gondolatok közben mit sem változott, szinte unottan bámult a messzeségbe, aztán a tóra.
- Oh, szóval a Loth-tónál vagyok -biccentett, magára erőltetett egy mosolyt, de sehogy sem sikerült. Nem neki találták ki ezt a kifejezésformát, ráadásul meg sem látszott rajta, hogy mosolyogni próbál.
- Most már úgy érzem, hogy nem lógok le a térképről, hanem újra rajta vagyok -jegyezte meg. - Mellékesen Reko vagyok. Lassan ideje lenne nevén szólítani a másikat.
|
Amig vártam közben közelebbről is megnézhettem a fiút. Tekintete oly komoly volt amit nem mostanában láttam. Nem tün olyan magabiztosnak még mikor meg is szólalt. Sejtettem, hogy valami ilyesmi dolog van, hiszen látszott rajta, hogy nem ismeri ki magát a környéken. Nem gyanakodtam semmire hiszen mikor én is ide költöztem én se ismertem semmit. - Persze. - bólintottam és egy hirtelen mozdulattal a mögötte álló fák mellé mutattam. Ahol ugyan sok nem látszott de ha valakinek jó szeme van észre veheti a falu szélét. - Az ott a falu. - majd a kezemet leenegdtem és hátra fordultam a tó felé. - Ez itt a Loth-tó. - fejeztem be a közeli helyismertetőt. - De ami a legfontosabb, hogy Thaur területén vagy. - mondtam egy barátságos mosollyal. - Remélem tudtam segíteni. - mondtam továbbra is barátságos hangnemben.
|
Cseppet gyanakodva méregette a felé közeledő nőt, hiszen ahogy ismerte magát, biztos volt benne, hogy az ellenséges területre tévedt. Az ismeretlen mozgását figyelve megbizonyosodott arról, hogy nincsenek ártó szándékai, így valamelyest megnyugodott, ettől függetlenül még mindig nem bízhatott meg benne csak úgy. Mégis csak egy ellenség...
Már is intézett hozzá egy kérdést. Fogalma sem volt arról, miért akarja kisegíteni, valószínűnek tartotta, hogy a lánghajú nem jött rá arra, hogy Reko nem idevalósi. Reménykedett abban, hogy egyhamar nem is lepleződik le, mert akkor kínhalálban részesülhet.
- Hát... Ha meg tudnád mondani nekem, hogy hol vagyok, akkor már azzal rengeteget segítenél -válaszolt azonnal, hogy ne tűnjön túl gyanúsnak. Ha sokáig totojázott volna, még a végén felmerült volna az a lehetőség, hogy a nő rájön, hogy a másik területről való. Így talán még le lehetett annak tudni, hogy ugyan thaurban él, csak szimplán elfelejtette figyelni az utat, úgy belebonyolódott a dolgaiba.
|
Kellemes csend volt. Csak a madarag csicsergését lehetett hallani, de ez pont elég is volt. Még a halak sem virgonckodtak. A szél még mindig kellemesen csiklandozta az arcomat és gyengéden játzsadozott a hajammal. Tökéletes idő volt a semmit tevéshez. Nagyon nem is volt mit tenni ugyan is még ember fiát nem láttam mióta kiléptem a faluból. Csak pár kisállatott ami megpróbált a közelembe jutni de amint megmozdultam futottak a nádasba. Kezeimet a tarkomon össze kulcsoltam és élveztem a nap melegét. Majdnem, hogy el is aludtam mikor egy furcsa hangra lettem figyelmes. Egy csobbanás. Hirtelen hangtól izmaim összerándultak, karjaimat magam mellé engedtem szemeimet kinyitottam majd kiváncsian körbe pillantottam. A szikla mögül csak éppenhogy kiemelkdetem de én tökéletesen láttam mindent. Egy aranyló szőke hajú fiút pillantottam meg. Látván elég zavarodotnak tünt, talán nem ide valósi. Mindig is közvetlen voltam sose okozott gondott a társaság. Igy felpattantam a földről, eligazitottam a ruhámat majd a fiú felé indultam. Magabiztosan közelitettem felé. Hajamat néhol a szél az arcomba fújta de ez nem nagyon zavart. - Segíthetek valamiben? - kérdeztem mosolyogva a szöszit.
|
Kora reggel már ébren volt. Amarth faluja csendes volt, mint mindig ilyen korán. Senki sem mozgott, teljes nyugalom uralkodott, melyet Reko igazán kedvelt. Mondjuk néhány macska nyarvogott, egy-egy kutya is ugatott, a madarak is csiripeltek, de az kellemesebbnek hatott, mint az emberek ordibálása, azok suttogása és nyüzsgése. Annyira másnak gondolta a kettőt.
Az utcákon járt, az első napsugarak simogatták arcát, szőke haját és fekete ruházatát. Nem melegítette, csak sütött, nem teljesítve a dolgát. Ha nem lett volna rajta kabát, talán a csontjáig hatolt volna a hideg. Kezeit zsebébe dugta, nehogy átfagyjanak ujjai.
Kiérve a faluból a harmatos füvön járt. Nadrágja alja magába szívta azt a kis vizet, ami a szálakon gyöngyöződött, cipője csillogott tőle, mintha órákon keresztül csak azzal foglalkozott volna, hogy megtisztítsa addig, míg ilyen fényes nem lesz. Kihívó tekintetét komornak érezte, de ezt mások nem tudhatták. Leginkább ő volt képes meghatározni, hogyan is pillant ide-oda tükörbe nézés nélkül.
Nem voltak gondolatai, ami ritkaság. Egyáltalán nem tudott gondolni semmire, teljesen üres és elhagyatott volt. Ilyenek a reggelek, ki kell találnia, miféle témát boncolgathatna, de egyelőre semmi esélye annak, hogy egy értelmeset talál magának. Mégis valahogy sikerült elütnie az időt, észre sem vette, de a nap már valamivel melegebben sütött, mint kora reggel. Az sem tűnt fel neki, hogy átlépte a határt. Mindössze a lábai vitték arra, amerre kedvük tartotta, agytekervényei még lassan forogtak, tekeredtek, a témát még mindig nem találta meg. Talán ha egy cigit elővesz...
Vízcsobbanás. Lassan kémlelt körbe, tényleg fogalma sem volt arról, merre is lehet. Maga előtt egy tavat látott. Nem tudta, mi csobbanhatott, elkönyvelte volna magának, hogy csak egy hal ugrott ki, de lepillantott. Bal lába néhány centis vízben volt, lassan süppedt bele az iszapba. A reggeli komorsággal bámulta, aztán kilépett belőle. Tovább sétált a part mentén, és feltűnt neki egy vörös árnyalat, mely kitűnt a kékes-zöldes színek közt. Kíváncsian vizslatta, míg megpillantotta az emberalakot. Nem igazán tudta, most mit csináljon. Menjen tovább? Maradjon és beszélgessen? Áh, az nem az erőssége. De a legfontosabb... Hol a csudában van?!
Körbepillantott, de nem találta ismerősnek a helyet. Talán meg kéne kérdeznie, hová került...
|
Kocósan és kissé még álmosan de kikeltem az ágyamból. Hatalmasat nyújtoztam majd nagynehezen fel is kelltem az ágyból. Írányomat a fürdőbe vettem. A kádba jó forró vízet eresztettem. Ez alatt az idő alatt belepillantottam a tükörbe. Megállapitottam, hogy jót fog tenni ez a kis fürdő. Csak nem tele lett a kád vízzel, el is zártam a csapot. Leejtettem magamról a köpenyemet majd óvatosan a vízbe ereszkedtem. Teljesen ellazultam. Csak feküdtem és gondolkoztam, hogy ma mit lehetne tenni. Náha-néha a víz alá merültem. Mikor kezdet már kihülni a víz úgy gondoltam itt az ideje nekem is kimásznom. Kiléptem a vízből majd a törölközőmet magamra csavartam. A párás tükör elé álltam majd letöröltem róla. Hajamat néztem , hogy csepeg róla a víz az arcomra. Megszáritottam, majd vissza tértem a szobámba. Felvettem egyik saját készitésű ruhámat. Egy kisebb tört elrejtettem a ruhám hátuljába majd még egyet-egyet mind a két csizmámba amikor felhúztam. Teljes biztonságba tudva magamat elindultam ki a ház ajtaján. A falu hosszú és szűk utcáin haladtam végig. Jó pár ismerős arccal találkoztam, igy amikor rám köszöntek csak egy mosollyal válaszoltam. Folytattam tovább az utamat. Csak mentem tovább az utcákon át. Fogalmam se volt merre tartok, ugy gondoltam majd egyszercsak eljutok valahova. Ez igy is volt, a Loth-tó környékére értem. Vagyis még nem ott voltam de már messzíről kiszúrtam, hogy ez az a környék. Eléggé kihalt volt ez a rész ezért ugy döntöttem megpihenek és gyönyörködöm kicsit a tájban. Fogtam magam és leültem a tó partjára majd egy kisebb sziklának döltem. Szemeimel lehunytam és hagytam, hogy a szél játszon a vörös fürtjeimmel.
|
- Attól tartok, hogy nem mehetsz csak úgy el -jegyezte meg behunyt szemekkel, még mielőtt Rage elmehetett volna. Vigyorgott, arckifejezése szórakozottságára utalt.
- De ha pénz és kulcs nélkül szeretnél menni, én utadra engedlek, maximum én gazdagszom egy kicsikét, na meg a házadat is felkutathatom további zsákmányok keresésére -nyitotta ki szemeit, felmutatva a kérdéses módon elcsent aprópénzt és kulcsot. Tenyerén lazán feküdtek az ellopott tárgyak, magabiztosságára utalt, hogy nem szorongatja, hanem mintha tálcán kínálná fel őket. Mondjuk bármikor zsebre vághatja az apró leányzó (hiszen nem olyan magas, alig éri el a 170-et). Csak addig engedte Rage-nek, hogy a tárgyait bámulja, míg rá nem döbbent, hogy az tényleg az övé, azzal Zoy zsebre vágta. Nem hagyta, hogy visszalopja tőle.
- Mit gondolsz? Mégis el szeretnél menni? -kérdezte angyali mosollyal az arcán. Volt egy olyan érzése, hogy ebből kergetőzés lesz, így előre felkészült a sebes rohanásra.
|
 Összecuppantottam az ajkaimat, jelezve, hogy nem hat meg a ridegsége. - Ha gondolod el is mehetek. - és az ujjammal a falu felé böktem, igyekeztem tudtára adni, hogy én mindenhol jól elszórakozom. - Na mit gondolsz? Kell a társaságom vagy sem? - a tapintatosság kedvéért csak gyorsan mértem végig a lányt. Az ő külsője is csak aprókat hibádzott, ahogy az én tejszőke, vagy éppen fehér hajtincseim. Megcsóváltam a fejem. - Zoy. A tolvajlélek. - jegyeztem meg magamnak. - Akkor majd, találkozunk még. - jelentettem ki közönyösen. Nem, ez nem kérdés volt. Erőteljes megállapítás, és tényközlés. (( szerintem én lelépek, ahogy gondolod úgy fejezd be, bocsánat.. de darabokra hullok a fáradtságtól. )
|
Nem állt szándékában bújocskát játszani, és nem is volt olyan kedvében, hogy nekiálljon egy olyan helyet keresni, ahol csak nagy nehezen találhatnak rá. Ahhoz túlságosan elvolt a gondolataival. A füttyszóra hátrapillantott, kérdőn figyelte a férfit, aki nagy valószínűséggel kiadta ezt a hangot. Mivel nem tudta, hogy ezt most neki szánta-e, avagy sem, így inkább egy vállvonás kíséretében ment tovább.
~ Majd fut utánam, ha annyira szeretne beszélni velem ~gondolta még mindig haragos kedvében, azzal meg sem állt az erdőig, ahol beérte őt az imént látott ember. Vagyis csak embernek hitt démont, ugyanis nem tudta meghatározni, hogy ki melyik fajba sorolható, pedig azért általában látszik a lényeken. Neki is megvolt a saját testrésze, ami leginkább egy démonéhoz hasonlított: a szemei. Narancssárgásan fénylettek, a sötétben szinte világítottak, ami néha kifejezetten zavarta, de így éjszakai vadászatra is indulhatott.
Meghallotta a hangját, mire megállt. Először utálatosan nézett rá, nem számított a társaságára. Ez az utálatos tekintet lassan átkúszott a gúnyos, lenéző kategóriába.
- Szóval akkor nekem füttyentettél -jegyezte meg mellékesen, azzal csípőre tette a kezét. - És mit szeretne Rage drága egy Zoy nevű tolvajlánytól? -érdeklődött ezzel elárulva nevét. Nem a legbarátságosabb hangján beszélt.
|
 Az államat vakargatva dőltem neki a város falának, egy különös megjelenésű…valójában tényleg különc lány hagyta el a fedélzetet. Félre biccentett fejjel figyeltem , ahogy ring a csípője a durcázos trappolás következtében. Valamit mormogott is közben.. fülelni kezdtem, lassan elindultam a lány után. Ám az erdő előtt megtorpantam és hátralestem a vállam felett, a csapás mentén csendes volt minden. A fűben pár tücsök… ciripelt. Az ég egészen úgy tűnt, mintha lángolna a város. Vöröses lángcsóváknak hitt felhők mardostak, tiltakozva az éjszakával. Visszafordultam, a lány alakja már halványulni látszott, az ujjaim nélkül elfüttyentettem magam, remélve, hogy megfordul… és megvár. Ha ez nem sikerült akkor megszaporáztam a lépteimet, és igen, sikeresen utolértem. hacsak nem bújt el valamelyik fa tövében. Ki tudja? - Rage vagyok. - mondtam közhelyesen. - És csak azoknak ártok , akiket szeretek. – és ennek nehezen áll fen az esélye.
|
Talán egy-két órája lehetett annak, hogy Zoy találkozott azzal a Cher nevű nőszeméllyel, akivel meglehetősen ellenségesen viselkedett. Nem mintha a másik nem ugyanígy tett volna, de Zoytól ez már megszokott lehetett. Állandóan csak kritizálta a többi lányt, nőt, saját magáról persze nem ejtett szót, pedig jómaga is oda tartozott. Próbálta cseppet fiús öltözködésével magát is azzá tenni kiskorában, de egyre nőiesebbé vált. Csak a kecsesség és a kedves magaviselet hiányzott ahhoz, hogy egy teljes nővé váljon. Lelke azonban nem illett ehhez a szerephez.
- Pfuj. Soha nem leszek olyan kis rühes dög, mint azok -köpte a szavakat, ahogy elképzelte magát csipkés ruhában, normálisan kifésült hajjal. - Undorító -jegyezte meg morogva. Kezére pillantott, amire Cher lépett rá. Belilult.
- Az a mocsok is kap még ezért. Csak úgy rálépett a kezemre. Nem mintha nem érdemelném meg, de nem tőle loptam! Nála semmi értékes nem volt, csak az az elnyűtt vacak ruha. Még ilyet. Hogy tudnak azok olyan hacukákban járni?!
Dühösen trappolt tovább, elhagyva a várost, ahol eddig csempészte a boltokból az árut, az utcán is a zsebekből kihalászta a pénztárcákat. Most pedig ment, hogy az erdőben hűtse le a fejét, ahol nem rég történt az incidens.
- Csak futnék össze azzal a... - A végét már nem lehetett érteni, elnyelte a szavakat.
|
- Mintha azt akarnám, hogy mindent bökjél ki -jegyezte meg halkan. Térdére könyökölt, tenyerébe temette fél arcát, úgy bámulta a nőt, aztán unottan hozzátette:
- És mi van, ha mégis? Mert azért van néhány zsebem, bárhol elrejthettem.
Fogalma sem volt, hová akarja terelni a beszélgetést, mindenesetre Seere-t különösebben nem zavarta, merre megy, merre nem megy. Lényeg, hogy valami történjen is, mert az úgy még unalmasabb lenne, ha egy szó sem hagyná el a szájukat. Ami jön, az jön, nem maradhat csak úgy csöndben, ha már ilyen helyzetbe került. Főleg hogy egy bármikor felrobbanó vámpírról volt szó, akinek meglehetősen élvezte ezt a tulajdonságát. Először talán nem így állt hozzá, de ahogy megbarátkozott ezzel a ténnyel, egész jól bírta. Élvezte, hogy dühbe gurította.
- Lényegesek? -nevetett fel. - Milyen lényegesek? Épp eleget árultál el magadról a viselkedéseddel -mondta. - És fölösleges dühösnek lenned, én nem ártottam neked. Legalábbis testi sérülést nem okoztam, lelkit meg végképp nem. Csak túl forrófejű vagy egy hozzám hasonló ember jelenlétében, nem? Vagy esetleg mindenkivel ezt csinálod?
|
-Igen, érzékeny vagyok a keresztekre, de nem árulom el, hogy vámpír vagyok.. Csak neked, hisz nálad nincsen kereszt.-mondta, és egy félszeg, gúnyos mosollyal kísérte mondatait. - Mit érdekel az téged, hogy kit/mit eszek? Lehet hogy elárultam magamról egy-két dolgot, de a lényegeseket úgysem fogom elmondani, akárhogy is erőlködsz.-modta, már dühösebben.
|
Újabb aprócska meglepetés éri. Szóval a nő vámpír, erről már teljesen megbizonyosodott utóbbi mondataiból. Úgy érzi, jó úton halad afelé, hogy Cher elkotyogja a fontosabb dolgokat magáról, és nem némaságba burkolódzva nézi a ködalakokat, majd oszlatja el őket, mintha ősi ellenségével bánna el.
- Az egy dolog, de mi van, ha a szokásokhoz, vagy inkább legendákhoz híven kereszttel rontanak rád? Éppen van velük mondjuk egy hívő, aki mindig hord magánál egy keresztet... Az nem lenne túl szerencsés egy vámpírnak, vagy te immunis vagy az ilyesmire? -feszegeti tovább az idegeket és a témát is. Hűvösen pillant mindvégig a nőre, olyan áthatóan, hogy az ember (jelen esetben a vámpír) már azt gondolná, olvas a gondolataiban, pedig arra képtelen.
Mikor a vámpír eloszlatta a ködöt, valamennyire megnyugodott, hogy végre nem kell tovább jártatnia ugyanarról a száját, mert ezzel csak saját magát is megutálná. Az a folytonos ismétlés, a témát nem kerülve cseverészés nem az ő erőssége. Hamar rá lehet unni. Halványlila gőze sincs, hogy egyesek hogy bírnak olyan sokáig ugyanazon dolog mellett érvelni csak azért, hogy a másik vele tartson, vagy éppen egyetértsen vele.
Rezzenéstelen arccal kísérte végig figyelmével a nő mozdulatait. Még arra sem változott meg unott kifejezése, mikor Cher elkapott egy kisállatot. Mintha ez olyan megszokott lett volna a környékén, pedig egyáltalán nem volt hozzászokva az ilyesféle étkezéshez.
- Jó étvágyat -mormogta, és legszívesebben elővett volna még egy csikket a farzsebéből, de mára elfogyott. Nem hozott magával többet, majd el kell mennie venni egy-két dobozzal. Az kitart néhány napig, vagy talán hétig.
- Megint egy számomra érthetetlen dolog: itt vagyok én, talán laktatóbb vagyok, mint egy kisállat. Ízletesebb a vámpírok számára az embervér, nem? Teljesen védtelen vagyok, fegyver sincs nálam. Ha én a te helyedben lennék, kihasználnám a lehetőséget, hogy letámadjak egy védtelen embert. Vagy esetleg érzékeny vagy a cigarettázós fazonokra?
Hangjában nem volt semmi szín. Leginkább olyannak tűnt, mint mikor tényeket sorol fel a rendőr a gyilkosságokkal kapcsolatban: hogyan ölték meg, mikor történhetett, milyen egyéb nyomok vannak a környéken.
- Nem olvastál olyan sok könyvet... -hümmögött, miközben bal lábára helyezte testsúlyát, a jobbal pedig toporzékolt. Egy nyúlhoz lehetett leginkább hasonlítani, a fülei is megvoltak hozzá, a farka is, csak nem nyuszifülek, hanem macskafülek, mindössze ennyi volt az eltérés.
- Meg is látszik rajtad -jegyezte meg gunyoros vigyor kíséretében. - Nem tűnsz olyan embernek, aki képes lenne órák fölött ücsörögni a lapok felett, és belevetni magát egy másik, kitalált életbe. Talán neked... - Elindult, körbejárta Tylert, jól szemügyre vette, mintha egy gyilkosságot próbálna leleplezni, és éppen a gyanúsítottat mérné végig.
- A fejvadászat? Talán az passzolna hozzád a legjobban. Nem tűnsz olyan harcos típusnak, aki képes lenne szemtől szemben elbánni az ellenséggel, inkább a piszkos trükkök segítenek, nem? Rosszul sejtem?
Tyler utolsó mondatával mit sem foglalkozott, jelenleg a találgatás jobb időtöltésnek tűnt annál, hogy az előbbi témáról rágcsálják le még a maradék kis húst, és már csak a csont maradjon, amit még megemészteni is alig lehet. Csak száraz szövegelés lenne a végére, ami logikátlan, ráadásul fölösleges is.
|
-Nem érdekel, már mondtam, hogy meg tudom védeni magam. Az emberek engem nem fognak bántani, különben kiszívom a vérüket, és amúgyis nő létemhez képest elég erős vagyok, hogy egyszerre három embert is megöljek...-mondta, és fel sem nézett Seere-re. Nem tetszett neki, hogy a férfi cigizik, így amikor a csikket ledobta a földre, kissé begerjedt.. Hiszen igen, ő megöli az állatokat, meg néha az embereket, általában az angyalokat, de mégsem árt a környezetnek, szerinte eldobált szemetekkel. Végül megunta 'munkásságát', és szétoszlatta a ködöt. Felkelt a sírkőről, amin ült, és a temető kerítéséhez sétált, amerre egy állat kószált. Megfogta, és kiszívta a vérét, hiszen már kezdett éhes lenni, és most nem kívánta az embervért...
|
- Hát ezek nem válaszok. Ebből nem tudtam meg semmit -jelentette ki komoran. Eléggé laposnak gondolta ezt a társalgást, teljesen hozzá volt már szokva ahhoz, hogy a mellette állónak be nem áll a szája, és úgy kell elhallgattatni. Akkor már azzal fenyegetőzött, hogy kivágja az illetőnek a nyelvét, és saját magával eteti meg, hogy végre csendben maradjon. Ez azonban itt most elmaradt, és sosem gondolta volna, hogy ugyanannyira, vagy talán még jobban is idegeli őt ez a némaság egy nőtől, akik általában beszédesebbek is a férfiaknál.
Erősen ráharapott a cigire, végül kivette a szájából, és a tetőn oltotta el, mintha az lett volna a hamutartó, de nem ott rakta le. Szépen eldobta, jó messzire maga mellől, hogy még véletlenül se higgyék azt, hogy ő gyújtott rá, hogy ő dobta el.
- Így elég védtelen vagy. Ha állandóan ezt csinálod, nem kéne egyedül császkálnod, mert egyszerűen megölhetnek. Ez csak egyszerű köd. Még ha falat is alkotsz belőle, azon is úgy haladnak át az emberek, mint a szellemek a téglán.
Próbálta valamivel szóval tartani Chert, de eddig nem sok sikert könyvelhetett el magának. Mindenesetre most az a fő, hogy ne áruljon el magáról semmit, mert beszélgetés közben könnyen kiderülhetnek a másik titkai. Na meg ha elkezd vele beszélgetni, talán megered a nyelve, és őt is úgy kell majd csitítani, mint előző útitársait.
|
-Láttad már, hogy mit csinálok. Mert rám vonatkozik, hogy miért. Mert ez a legalkalmasabb hely erre.Igen.-válaszolt tömören a kérdésekre. Nem akarta ecsetelni, hogy szomorú, és hogy a szülei iránti gyűlöletét nyugtatgajta..
|
Felvonta a szemöldökét, aztán lesajnálóan felsóhajtott. Mégis mit tehetett? Mit kéne tennie? Beszédbe kéne elegyednie? Ahhoz semmi kedve. El kéne zavarnia? Talán jobb lenne, de hogy tudná kedvesen eltessékelni? Sehogy. Egyszer megpróbálkozott vele, a nő vette is a lapot, de nem távozott. Akkor most?
Megvakarta a fejét. Szájából a csikk lazán mutatott a föld felé, már-már kiesni látszott. Intett egyet jobb kezével, mire saját kis varázslata, mellyel a környéket fedte el, eltűnt, és újra csak Cher területe maradt meg.
- Legalább annyit árulj már el, hogy ha csinálsz is valamit... Akkor mégis mit? Minek? Miért itt? Gondolom, nem akarsz az örökkévalóságig itt lenni, és csendben állni, miközben még én is itt vagyok. Ugyanezt csinálnád, ha nem lennék itt?
Talán magához képest is rengeteg kérdést tett fel, de valahogy ez most nem zavarta. Szúrta a szemét az a tény, hogy a nő csak áll előtte körbeburkolódzva, mint egy álszent, aki éppen imádkozni készül, és kizárja a külvilágot. De csak saját magáért teszi, a többieket legszívesebben a Pokolra küldené.
|
Észrevette a plusz ködöt, és tudta, hogy ez csak Seere műve lehetett. De nem foglalkozott vele, és mégsűrűbbre zárta a ködöt maga körült, és foltatta az elkezdett munkásságát.. A semmit.
|
[289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés