Új bejegyzés Frissítés

2017.07.13. 21:42 Luufa

Amint jobban megeredt a nyelvem, a fiúból is dőlni kezdett a szó. Ismét egy félmosolyt billentettem ajkaimra. Sértő mondatára csak harsányan felnevettem. Talán most először. -Talán jobban érezném ott magam-fontam össze karjaimat a mellkasomon, és vigyorogva feleltem neki. Valóban nem bántam volna egy külön kis világot. Nem árthatnék senkinek, mások se nekem, akár a puszta jelenlétükkel, tele tenném erdővel, ahol jókat lehet enni. Azt hiszem, boldog lennék. Kicsi morfondíromból ismét Shin rezgő, furcsa hangja ébresztett fel. Kissé ismét felröhögtem eszmefuttatásán. Ugyan már! Mit tud ez az egészről! Ő nem egy közülük! Egyelőre csak sunyin bámultam a vérfarkasos kijelentésének válaszául, majd halkan közöltem vele: -Te is tudod, hogy nem vagyok- a farkasról tett szóáradat viszont egyenesen felbosszantott. Mikor végre befejezte, szúrósan tekintettem rá és felmorrantam.-Ugyan már, mit tudsz te-dörmögtem megvetően. Most komolyan farkasokról és életükről fecserészünk? Izgalmasabbra számítottam..-Nem a tulajdonod! A falka számára nem mi vagyunk.-jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon. A farkasra pillantottam, aki továbbra is szűkölve húzódott össze. Nem itt volt a helye... Nagyon nem, de Shin miatt nem tudtam hazazavarni. Mintha megbűvölte volna szegényt. A fiú ismét megszólalt. Felvont szemöldökkel pillantottam rá, továbbra is  összefont karokkal. A ruhámból még mindig csöpögött picit a víz, a hajam is nedves volt. El is felejtkeztem a külsőmről hirtelen. A ruhám néhol rámtapadt, a derekamnál és enyhén a fenekemnél. Fentebb, szerencsére száraz volt, hiszen a sekély vízbe nem placcsantam bele teljesen. A tapadós részeket pedig nem igazítottam meg, mert tudtam, amíg vizes, úgy is oda tapad majd... Önmagam tisztázása után feleltem csupán: -Nos, a külön kis világom miatt nem ismerem az itteni ösvényeket, tehát, vezess-vigyorogtam rá kajánul, játszva a hülyét. Hogyne ismertem volna Thaurt...mint a tenyeremet, pláne ezt a részt. Azonban Shin előbbi ,,poénját" nem hagyhattam kihasználatlanul.

2017.07.13. 16:14 Sunset

Ahogy sejtettem, meglepődött a reakciómon. Furcsa lény volt, nagyon is furcsa. Olyan, mintha nem emberek közt nőtt volna fel. Gyakran meglepődik, látszólag nem ért egyes gesztusokat... ki lehet ő? És honnan jöhetett, hol rejtőzhetett idáig? Minél több időt töltöttünk együtt, annál több megválaszolatlan kérdésem lett róla. - Amarth, Thaur, csak területek, nem határozzák meg a bennük élőket. Ha így lenne, neked egy harmadik terület kellene. - Pimasz vigyor ült az arcomra, miközben kimondtam a szavakat, amiket egyébként igaznak véltem. Elengedtem a farkast, meg voltam győződve arról, hogy minden további uszításra nem fog reagálni többé. Makacs és önfejű. Mosolyogva hallgattam őt végig, de nem értettem egyet vele. - Ő, én, már kettő. Ha téged is számolunk, az három. Az pedig már egy kisebb falkányi. Mellesleg, ha már ennyire szíven viseled a sorsát az... izé... alattvalódnak - mi vagy te, vérfarkas? - ő már hozzám tartozik, szükségem lesz rá és ne aggódj nem fog elpusztulni. Még biztosan nem... de egyszer biztosan. - Vontam meg a vállam és részemről lezárt volt a téma. A farkas marad, ő marad, marad mindenki. De miért lett hirtelen ilyen feszült? - Szóóval, esetleg indulhatnánk valamerre? Vagy csak ácsorogni fogunk egész nap? Mert nekem az is oké, csak akkor azt a parthoz közelebb tenném, mert ott kényelmesebb. - Nem vettem túl komolyan a fenyegető testtartását. Harcos vagyok, csak meg tudnám védeni magam ellene... sok mindenben nem vagyok jó, viszont harcolni remekül tudok. Talán túl jól. Ha akkor nem így lett volna, még fehérek lennének a szárnyaim és nem itt állnék. De semmit sem bántam meg.

2017.07.09. 20:33 Luufa

Mégis miért ne? visszhangzott a fejelmben a kérdésemre a kérdés. Elhúztam a számat. Nem tetszett, valódi indokot óhajtottam. Rám kacsintott. Hátra hőköltem az idegen jelenségtől és agyam kétségbeesetten kutatott anyám tanításaiban, hogy mit jelenthet ebben a világban ez a gesztus. Nem tudtam ám ezzel oly sok időt tölteni, mert ismét feltette a kérdést, csak épp egy kiegészítő szocskával: édes. ÉDES? Mégis mit hisz ez rólam? Nem íz vagyok! Összeráncoltam a szemöldököm az újabb zavarba ejtő dologra, amire ismét nem találtam választ. Kezdett felidegesíteni, és morcosan vettem tudomásul, hogy így védelmezi a farkast. Inkább hagytam, az előző két gesztust, amelyekre amúgy sem találtam értelmes megoldást, választ. Helyette felmorrantam. Nem tetszett, hogy ennyire kedves a farkassal, és az a gyanúm támadt, hogy Amarth-i. Azok bírják ennyire ezeket a dögöket. -Mégis miért...bírod ennyire ezt a dögöt?-morogtam neki. Ismét eredeti önmagam voltam. Kíváncsi voltam, így is elvisel-e engem. -Tán Amarthból jöttél? azok vannak oda ezekért..-az utolsó szót direkt nagyon megvetően hangsúlyoztam és csúnyán meredtem a farkasra, ami szűkölve húzta összébb magát a földön. Shin megrovása, hogy viselkedjünk kicsit, azt az érzést keltette bennem, mintha a gyermeke volnék. Felbosszantott. -Ez..-intettem fejjel a farkas felé, miközben közelebb lépdeltem hozzájuk.-...csak egy alárendelt. De még fiatal-magyaráztam, de nem gondoltam át rendesen, Shin, kérdezősködni fog olyan dolgokról, amihez semmi köze. Én pedig dühös leszek, hogy ezt firtatja, és úgysem fogok válaszolni. Nem baj, majd elszaladok, ő pedig utánam. Nem kapja meg olyan könnyen, amit akar. Folytattam: -Még nem tudja, hol a helye-ismét rávicsorogtam, de most finomabban, egyfajta jelzésként. -Meg kell tanulnia, különben elpusztul...de persze még ezt se tudja. A falkájában lenne a helye, nem pedig velünk!-néztem rá szúrósan Shinre, mintha már-már a farkas védelmére keltem volna. Végülis, igen, mivel ha ez a lázadó egyed így folytatja, el fog pusztulni. Thaur kegyetlen vidék, és ha nem tanulod meg hol a helyed, véged. Még akkor is van rá kockázat, ha ezt megtanulod. Soha nem árt vigyázni. Kihúztam magm, felkészültem Shin kérdéseire, támadására, bármilyen reakciójára. Még arra is, hogy újra ép lábammal elfussak előle egy darabig. Kihívtam. Azt, hogy mire, magam sm tudom, de így éreztem. Talán...kihívtam őt arra, hogy megismerjük egymást. Jobban.

2017.07.08. 19:19 Sunset

Vigyorogva figyeltem, ahogyan bizalmatlanul igyekszik meggyőződni arról, hogy valóban meggyógyult a lába. Nem haragudtam érte, hiszen semmi oka nem volt bízni egy idegenben, főleg nem itt, Thaurban. Itt még a saját családod is hátba szúrhat, és még bűntudatot sem éreznének utána. És én mégis közéjük vágyom... - Szívesen. - Vigyorogtam újra a biccentésére, amit feltehetőleg egy köszönöm-nek szánt, csak a büszkesége nem engedte, hogy hangosan kimondja. Még meg kell puhítani egy kicsit.  Élveztem az újabb váratlan hangulatváltozását, és ezt meg sem próbáltam leplezni, minden izmomból sugárzott, hogy mennyire élvezem. - Mégis miért ne? - Kacsintottam rá hirtelen. Úgy tűnt a hangszínéből, hogy nem tetszik neki, de nem csap be. Éreztem a rezgéseiben, láttam a tekintetében a kölcsönös kíváncsiságot. Ő sem örülne, ha azonnal eltűnnék. Csak túl büszke ahhoz, hogy kimondja vagy beismerje - talán még magának sem meri bevallani. De én tudom, érzem, hogy így van. Vagy ha nem, az sem számít, én akkor is kíváncsi vagyok rá. Rázzon le, ha tud... - Mégis miért ne, édes? - Pislogtam rá értetlenül. - Főleg egy ilyen kérdés után. - A vicsorgásra összevontam a szemöldököm. - Naaa, viselkedjetek egy kicsit... nem hiszem el, hogy nem bírtok ki egy kis időt egymás mellett. - Leguggoltam a fehér bundás farkas mellé és lágyan megsimogattam őt. - Ssss... - A hangom szinte elbűvölte őt, hirtelen lenyugodott és abbahagyta a vicsorgást. A szemem sarkából a lányra pillantottam, a tekintetemmel üzenve, hogy ő is lenyugodhat - de rajta nem használtam a mágiám. Még. Nem akartam tönkretenni a köztünk levő... levegőt? Mert azon kívül semmi sem volt.

2017.06.27. 19:04 Luufa

Ahogy figyeltem őt, láttam, hogy mintha szórakozna velem, rajtam. Ez nem tetszett. Valamit nagyon titkolt, és ráfogok jönni arra, hogy mit. Már csak azért is, mert valami vonzott ehhez a fiúhoz, akármennyire is próbálom ezt leplezni. Megfogott valahogy, valamivel, talán azzal, hogy a vízzel varázsol. Az előbbi gúnyos kérdésemmel válaszolt az én kérdésemre. Ez tetszett, ugyanis igyekezett azonos hangnemet megütni. Nem takartam, hogy szám, félmosollyal díjazza ezt. Aztán felnevetett. Erre már gúnyos vigyor ült a képemre, és csak lopva pillantottam, ravaszdin a fiúra, majd felálltam. A lábam tökéletes volt újra. Nem tudtam, megköszönjem-e. Igazából, méregettem egy darabig, próbálgattam, hogy hogyan tudok járni. Minden tökéletesen ment, így aztán oldalvást rápillantottam Shinre, és biccentettem egyet, hálám jeléül. Nem hagyom, hogy egy szende kislány képét alakítsa ki rólam, csak mert eleinte megzavart a közöttünk sistergő furcsaság. Többször végigmértem őt, de csak félszemmel, nem akartam, hogy azt higgye, folyamatosan stírölöm. Vékony testalkata volt, ami elég vonzó volt, szőkés szürkés, félig hosszú haja, ami folyamatosan kócosan állt. A szemeibe, még nem mertem belenézni, úgy, hogy színét is megvizsgáljam. Markáns vonalai voltak, arca férfias volt,teljes mértékben. Ilyesmi felmérésekre anyám tanított, hogy szokjam a civilizációt és valamennyit leszűrjek ab ból, hogy ki milyen ember lehet. Vagy akármilyen lény. Shin arcán ravaszdiságot láttam, színtisztán látszott rajta, hogy titkol valamit. Talán a kilétét, de ezzel egy cipőben jártunk, én se kötöttem rögtön az orrára az eredetemet.  Ez a hasonlóság, nagyon megriasztott. Egy random fiú, akiről azt se tudom Amarth vagy Thaur földjéről való-e. Mert vannak ám itt vándor lelkek. Kissé elkalandoztam, mire kérdésére ocsúdtam fel. Elkerekedett szemekkel fordultam felé. Szóval velem akar maradni?! Meglepett ez a srác, megint. Összehúztam a szemeimet és kérdőn meredtem rá: - Mégis miért akarsz velem maradni?-kérdésem élesen hasította a levegőt, még a farkas is felemelte a fejét. Talán megszimatolta a reményt, hogy végre elválnak útjai tőlem. Már csak ezért maradtam volna Shinnel. Lepleztem, hogy a szándékom nekem is az, hogy még legyünk picit együtt, még beszélgessünk, húzzuk egymás agyát és kekeckedjünk a másikkal. Úgy éreztem, mégis tudja, vagy érzi ezt, hiába leplezem. Nem bántam, kölcsönös volt. Azért a kérdésre a válaszát, kíváncsian vártam. A farkasra a ddig is rávicsorogtam, aki nyüszítve hátrébb húzódott, én pedig elégedetten vigyorogtam.

2017.06.27. 16:58 Sunset

Enyhe élvezettel figyeltem a duzzogását, majd a későbbi hiábavaló kapálózását, hogy kiszabaduljon. Végül úgy tűnt, rájött, hogy mi történik vele - vagy csak beletörődött a sorsába, de hagyta magát kimenteni. Amikor megfogtam a bokáját már nem tudott nem feltűnni, hogy nem szereti, ha megérintik. Korábban is megrezdült, és akkor is. A rezgéseiben volt valami rémület, megdöbbenés, nemtetszés... tudtam, hogy így érez, de meg sem fordult a fejemben, hogy elengedjem. Élveztem. Különben is, nem kell tudnia, hogy mennyi mindent megtudok az érzéseiről akárcsak egyetlen mozdulatából is. Ha rájönne, oda lenne az egész varázsa. Titokban feszegethetem a határait, miközben kívülről teljesen ártatlannak tűnök... a lények érzik az angyali énem, ezért megbíznak bennem. A démonit takargatom, de nem fojtom el teljesen. Élvezem a káoszt és a rendbontást... de azt nem tudom, hogy meddig mennék el. Mások határaira könnyen rátapintok, de a sajátjaimat nem ismerem. Láttam a szemeiben a ki nem mondott kérdést. Úgy tűnt, hogy a kíváncsiságunk kölcsönös volt: ő sem találkozott még hozzám hasonlóval. Nem állt szándékomban válaszolni, amíg rá nem kérdez, biztosan nem. Sőt, még ha nyíltan megemlítené sem biztos, hogy őszinte lennék vele. Had rágódjon még egy keveset rajta... ilyen értékes információt nem osztogathatok csak úgy. Ha elmondanám, jönne a többi kérdés: bukott angyal? miért? hogyan? mióta? milyen érzés? de akkor mi is vagy te? Bosszantóak, mert én sem tudok rájuk válaszolni. A kérdésemre felmorrant, nem tetszett neki. Nem vettem magamra a gorombaságot, felnevettem a hirtelen kitörésén. Szórakoztatott a lénye, olyan ellentmondásos, olyan kaotikus... hasonlít rám. Kár lenne elengedni, ilyen korán biztosan. A tekintetem egy pillanatra a mellettünk lefeküdt farkasra tévedt. Az ellenszenvét már elnyomta, szinte beletörődött a másik lény jelenlétébe. A szemkontaktusunk a lány hangja zavarta meg. Széles vigyorral az arcomon pillantottam rá. - Úgy nézek ki? - Igyekeztem hasonló hangszínt megütni, mint ő korábban. Az eredmény tetszett nekem. Nem sokkal a kérdés után felnevettem, csak hogy értse: csipkelődöm csak. Úgy tűnt, a gyógyítással végeztem már, ezért felálltam és körbepillantottam - a tekintetem újra Statuson állt meg. - És most? Merre? - Lassan a zsebembe csúsztattam a kezeim, úgy néztem le rá. Nem fogom hagyni megszökni.

2017.06.24. 23:10 Luufa

Be kell valjam, hogy tetszett az, hogy nem kezdett el riadtan kiabálni, hogy úristen jól vagyok-e. Még talán ki is nevetett, de nem bántam... Legalább mostmár biztosan tudtam, hogy van benne valami sötét. Kérdésére csak nemet intettem a fejemmel, eléggé morcos hangulatba kerültem. Amúgy kemény vagyok, és rettenthetetlen, és pont egy ilyen vándorló lélekkel szemben mutatkozom bambának és szerencsétlennek? Igaza volt Shinnek, hogy kinevetett.  Megijedtem, hogy bejön értem, hogy aztán ölbe kivigyen, vagy bármi érintéssel véghez vihető dolognak tegyen ki. De szerencsére, nem így történt. Nagy meglepetésemre, a víz körbe ölelt, ami már úgysem számított vizes, átfagyott testemnek. Meglepődtem, ezért eleinte kapálózni kezdtem ép végtagjaimmal, majd éreztem, hogy biztonságban vagyok, csak Shin ügyködik megmentésemen. Lopva hálás pillantást vetettem felé, reméltem nem veszi észre. Nem értettem mibajom van. Ez nem én vagyok, ez valami mást... ez olyan....emberi! És én nem vagyok az. Nem lehetek, akármennyire szeretnék. Melyik ember ódzkodik egy másik érintésétől? Időközben kiértem a vízből. Épp azon kezdtem el töprengeni, hogy földmágiám segítségével milyen növényeket kutathatnék fel fertőtlenítésre, és sebkötözésre, mikor Shin, váratlanul közelebb mozdult hozzám. Megrándultam és rettegve pillantottam rá. Nem tudtam mi következik, mire hirtelen megragadta a bokámat. Érintés! Akár egy vészvillogó sipákolt a fejemben, és nem tudtam, hogyan kell erre reagálni. Halkan felsikkantottam, legalább a fájdalomra tudtam kenni a dolgot. Aztán megvizsgáltam, mi is ez: forró melegség öleli át azt a helyet a bőrömön, ahol a másik test hozzáér. Meleg, lágy és olyan bizsergető. Kíváncsian méregettem a kezét a lábamon, mint egy állat amikor valami felismerhetetlennel találkozik és billegeti a fejét. Azt hittem, hasonlíthattam erre. Aztán ismét egy kérdés. Mogorván felszegtem a fejem és csak ennyit böktem ki: -Úgy nézek ki?- eltűnt a kedves én. Kíváncsi voltam, ha így viselkedik, kibírja-e mellettem. Váratlanul valami fura anyag ölelte körbe a talpamat. Értetlenül meredtem rá, a vöröses színben pompázó vízszerű anyagra. Félrebillentettem a fejem. Miért vörös? Egyre több kérdésem volt, de nem voltam méltó feltenni őket. Így is, Shin egyik kérdése még ott lebegett közöttünk, amire nem emlékeztem az esés miatt. Időközben a lábamról eltűnt a seb. Shin meggyógyított! Ez azt jelenti, hogy az adósa vagyok....vettem tudomásul csalódottan. De ekkor valami megragadt. A vízzel szórakozott! A víz! A mágia, amit uralt, az a mágia, amire én mindig is vágytam! Ámulat uralkodott a bensőmben, amit nem mutattam ki felé, helyette csak ennyit szóltam oda, köszönöm helyett: - Te valami víz mágus vagy, vagy mi?-böktem ki hetykén, enyhe megvetéssel. Nem állt szándékomban megsérteni, de kíváncsi voltam, és a régi én uralkodott. Több kell, hogy itt maradjak vele, ezt eldöntöttem.

2017.06.24. 16:11 Sunset

Úgy tűnt, hogy lassan kezd felolvadni a jég, mikor az ajkai halvány mosolyra húzódtak. Ahogy felajánlottam, elvezettem őt a vízhez. Pár méterre a parttól megálltam és csak a tekintetem követte őt némán, miközben belegázolt. Türelmetlen kérdésemre sajnos már nem kaphattam választ - abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán hallotta, felfogta a szavaimat - hiszen a következő pillanatban már a teste elmerült a folyóban. A hirtelen eséstől megszeppenve pislogtam párat, amíg felfogtam látottakat. Amint egyre tisztábbá vált a kép, halvány mosoly csúszott az arcomra az ügyetlensége miatt, de mégis, az öröm apró jele ellenére is komorak maradtak a vonásaim - kicsit csúnya esés volt, talán megsebesült. Nem kellene így bánnom vele, elvégre nem érdemelte ki. De mégis... bukott angyal vagyok, egy kis kárörvendést is megengedhetnék magamnak, nem...? Bár a szárnyaim éj feketék, én még nem tudtam eldönteni, hogy hová is tartozom. Talán emiatt vándoroltam folyton és talán emiatt nem sikerült sosem eldöntenem, hogy hol maradjak végleg. Amire felocsúdtam, már kiöblítette a sebet. - Fel tudsz állni? - Érdeklődtem kedvesen, közben pedig már arra figyeltem, hogy hol sérülhetett meg még. Egy biztos volt: a glóriája szárazon megúszta, mintha csak fentről kárörvendőn nevetett volna le rá. Status megszakította a szemkontaktust, kissé komoran pillantott el, amire halkan felnevettem. Makacs lány. Egy hirtelen mozdulattal leültem a földre, jobb kezem kinyújtottam felé - pontosabban a folyó apró hullámzásainak szólt a gesztus. A víz engedelmeskedve emelkedett a magasba, lágyan átölelve Statust a derekánál. Követte a mozdulataimat, amikor a kezem visszaért az ölembe, Status már a lábaim előtt ült - hacsak korábban már ki nem szabadult valahogyan a varázslatomból. A víz ugyanolyan lassan, ahogyan kiemelte a lányt, visszatért a medrébe. Feltérdeltem és közelebb léptem hozzá. - Megsérültél még valahol? - Hiába, egy angyal talán mindig is angyal marad a szíve mélyén... Amíg a válaszára vártam, lágyan a kezembe vettem a bokáját, hogy megvizsgálhassam a sebét. Nem volt túl csúnya, de a járásnál igencsak zavaró lett volna. Bal kezemmel megtartottam a lábfejét, míg a jobbommal újra intettem egy vízsugárnak. A földből kiemelkedve átfonta a lábfejét. A víz színe vörösessé változott, de nem a vérétől - a régi égszínkék mágiám a bukásom óta vérvörössé változott, egy újabb jele az engem ért szégyennek. Igaz, én sosem tekintettem rá szégyenként - de angyalok közt ez a szín megbélyegző, akárcsak a fekete. Ha nem ellenkezett, a sebe pár pillanat alatt eltűnt. Türelmesen várakozó tekintettel pillantottam rá, miközben visszatettem a földre a lábát. Vártam, hogy más sérülését el kell-e látnom, külsőre nem vettem észre több sebet rajta. A vízsugár közben visszaszivárgott a föld alá.

2017.06.23. 14:38 Luufa

Kavarogtak bennem az érzések, nem tudtam uralkodni a káoszomon. Úgy éreztem, széthasít a csönd, mire megszólalt ismét a fiú. Igazából, a komor és undok Statusnak nyoma sem volt mellette és félmosollyal az arcomon, csupasz vállamat megrántva válaszoltam: -Meglehet- micsoda micsoda micsoda? Status nem szokott mosolyogni, nem élcelődik, nem barátkozik! Villogott bennem a figyelmeztető hang. De Shin...annyira más volt, úgy éreztem, talán rokonlélek... De a belső rossz uralkodni kezdett, és hamarosan elkomolyodtam. A farkas velünk maradt, továbbra sem szimpatizálva velem, ami zavart... töbször halkan rámorrantam, jelezve, jobb ha eltűnik, de egy tapodtat sem moccant a fiú mellől. Morcosan vettem tudomásul, hogy egészen a tóig eljött velünk. Mikor odaértem, gyorsan a vízhez futottam. Leguggoltam a parton és kezeimet beleáztattam a hideg folyékony anyagba. Mennyei érzés volt, ahogy átjárt. Néha szomorkodtam, hogy átváltozott alakomban miért nem a víz elemét uralom, hiszen mindig imádtam megmártózni, szórakozni a vízzel. Emlékszem, tinédzser koromban, anyámmal mindig lerohantunk a folyóra, és meztelenül álltunk ellen a haboknak. Itt is szerettem volna ezt megtenni, és már kapaszkodtam is a ruhám szegélyébe, hogy levegyem, mikor valami figyelmeztett. Hirtelen el is felejtettem Shint és a farkast, de valami azt súgta, anyám régi tanítása talán, hogy a férfiak előtt nem szabad csak úgy csupaszra vetkőzni. Igazából nem értettem miért, hiszen minden embernek ugyanolyan a teste, csupán nemileg térünk el egymástól. Azonban bevillant egy szó: szemérmesség. Ami anyám tanítására emlékeztetett, és egy sóhajjal elengedtem a ruhámat. Még egy kicsit azért, belementem, a bokáig érő vízbe és kezemmel hullámokat húztam a víz felszínén. Megigézve bámultam a fodrozódó csodát, ahogy a kék ég és a pamacsfelhők torz képe tükröződik vissza. A kezemről időközben leázott a víz, így visszafelé indultam. Hallottam, ahogy Shin kérdez valamit, de válaszolni nem volt alkalmam, ugyanis megcsusztam valamin. Éles fájdalom hasított a talpamba, és háttal elvágódtam a sekély vízben. A glória, persze kint maradt, szárazon megúszta. Dühös ábrázattal meredtem rá, és nem törődtem azzal, hogy egész testem csuromvíz lett, a talpamon pedig a vér csordogált. -Nagyszerű-mormogtam és kezembe vettem a lábamat. Fröcsköltem rá egy kis vizet, és egy darabig áztattam még. Nem mertem felállni, aggódva, hogy megint belelépek vélhetően egy kagylóba, ami felhasítja a másik talpamat is és végleg járóképtelen leszek. Shinre pillantottam. Nem kérhettem, hogy jöjjön be értem, ugyanis már attól, hogy megérint, hogy felsegítsen, a hideg futkosott a hátamon. Nem szoktam meg az emberi érintéseket. Ráadásul ha mezítláb betrappolna értem, még a végén ő is úgy járna mint én. Elvettem róla a tekintetem, és eldöntöttem, hogyan próbálok meg kimenekülni, ebből a slamasztikából.

2017.06.23. 13:59 Sunset

Éreztem, ahogyan megremeg. Magamba szívtam a teste által keltett hullámok erejét: meglepettség, talán egy kis feleltem és bizonytalanság. Egy ideig ízlelgettem az édes érzéseket, amiket egyetlen rezdülésből olvastam ki. A hangok nekem játszanak, leleplezik mások szándékait. Érdekes volt a lény kisugárzása, én csodáltam őt érte. Földöntúli báj társult egy kis angyali ártatlansággal, de a vérfoltok messziről elárulták, hogy korántsem annyira angyali lény, mint gondolnánk. Szép külső, magával ragadó hang, brutális ösztönök. Egy csodára bukkantam és nem akartam elengedni - ilyen könnyen biztosan nem. Rengeteg megválaszolatlan kérdésem volt, de nem akartam azonnal lerohanni velük. Majd csak akkor, amikor eljön az ideje. A hangja mosolyt csalt az arcomra. Annyira ártatlan. Olyan törékeny. De ez csak a külső, éreztem, hogy sok minden mást is rejt belül, amik egy része még felfedezésre várt. Gyerekes ellenszenvére felnevettem. - Talán csak nem találtad meg a megfelelő társaságot.  - Ha nem volt ellenére, elindultam a folyó irányába. Amarthban nőttem fel, de a bukásom óta egyre jobban vonzott Thaur sötét ragyogása. Egyre gyakrabban léptem át a tiltott határokat, így ezt a környéket is szinte annyira ismertem már, mint az otthonomat. Sőt, lassan már ez válik az otthonommá. Talán át kellene költöznöm. Odaát senki sem hiányolna, itt pedig senki sem faggatna. Észre sem vennék, az itteni fekete káosz pedig kifejezetten felszabadító lenne az ottani erőltetett jó szándék után. Az a sok mosoly és kimondatlan rossz érzés... amióta befeketedtek a szárnyaim felnyíltak a szemeim, már látom a valóságot. Az ottaniak sem olyan jók, mint amilyennek képzelik magukat. Egyszerű színjáték, a jóság látszatával áltatják magukat, álomvilágban élnek csupán. Ha Status velem tartott, nemsokára valóban egy folyóparthoz értünk, mindhárman. A farkas nem ment el mellőlem, bár a morgást és vicsorgást abbahagyta, mert ráunt - de továbbra sem bízott a lényben. Ellenben én kifejezetten szórakoztatónak találtam a helyzetet. A farkas hiába győzködött, hogy menjünk el, nem hallgattam rá. Túlzottan vonzott az ismeretlen szépsége, mint mindig. Hiába, Status három gyengémre tapintott rá rögtön. - És mondd, mi vagy te valójában? - Hirtelen tettem fel az indiszkrét kérdést, minden előjel nélkül, miután pár pillanatig csak csendben figyeltem őt. Tudni akartam a választ. Ha elijesztem, utána megyek. Addig nem hagyom megszökni, amíg nem végeztünk. A türelmetlenségem és kíváncsiságom győzött, pedig másképp terveztem.

2016.02.28. 15:30 Luufa

Meglepődtem, amikor határozott nyugodtsággal és egy ésszerű válasszal állt elő. Tiszta... Ez volt az egyetlen gondolatom, de az a szürkeség, ami lelkében jelen volt...nem tudtam hova tenni. Fekete angyal? Olyanok is léteznének? De az angyalok jók! Ő akkor mi? Jó, az alubusok más esetek, ahogy anyám mondta, mi különlegesek vagunk, és mostanra már kezdtem hinni szavainak. De mi nem voltunk túl jók. Csak egy részünk. És ha Shin alubus lenne, akkor nem lepődött volna meg a véres kezeimen és nem csodálkozott volna az izzó, vadul a fejem fölött forgó glórián. Egyre inkább összezavarodtam és az összezavarodottság érzése borzongást váltott ki belőlem. Vállaim csupaszok voltak, a vékony pántú csipkeruha miatt, szabadon hagyva kiálló csontjaimat. Vékony voltam, de sosem fáztam. Ez is a fajtám egyik tulajdonsága, ahogy anyám tanította. Az egyik legremekebb élőlény volta földön, és már már idegesített hogy állandóan ott motoszkált a fejemben. Ritkán történik ilyen. Amikor Shin közelebb lépett, földbe gyökereztek a lábaim és a levegőt is nehezen vettem. Nem szoktak megérinteni az emberek, ezért egyenesen rettegtem attól, milyen érzés lesz. De óvatos volt, amiért nagyon hálás voltam, különben még lehet, hogy megharaptam volna, vagy ki tudja... Egy lélegzetvételnyi, könnyű mozdulatta kisöpörte a függönyömet, így ismét tág volt a világ.-Köszönöm-rebegtem halkan, mert rémlett valami, hogy amior valami nehézségünk van és segít valaki, szavak formájában így lehet a hálát kifejezni. Az érintés képében ölelés vagy puszi, ahogy mesélték, de mint mondtam, tőlem az távol állt. Nem tudtam milyen, és talán az egyik olyan dolog volt, amitől féltem. Persze, Shinen kívül. És ahogy ez a kettő találkozott, kész lett a káosz. Kezdtem dühös lenni és éreztem, hogy a blokkolt Status béklyója oldódni kezd.   Még üdítő...visszhangzot bennem előző szava. -Számomra nem az!-ellenkeztem mogorván. Nem ismer, és furcsálltam hogy ő szereti a társaságot. A feketeségből amit láttam rajta, nem tűnt társaságkedvelőnek és nem tudtam összepároztatni ezt a két dolgot. Aztán amikor ismét megszólalt, és utalást tett arra, hogy megmosakodhatok, a béklyókat visszatette a helyükre. Elkerekedett szemekkel meredtem távolodó alakjára, aztán mint aki álomból ébredt, tértem magamhoz és utána kocogtam. A hajam és ruhám suhogott, a glóriám pedig ügyesen követte a tempómat. Mellé érve lassítottam a léptein. Talán mondanom kellett volna valamit, de az összezavarodottság még mindig megbénított.

2016.02.28. 15:13 Sunset

- Nem, nem a háziállatom. Szerintem ő büszkébb annál, mintsem csak úgy fejet hajtson valakinek, nyomós ok nélkül. Csak csatlakozott mellém. - mosolyogtam kedvesen, a gúnyos szavak ellenére is. Az angyalokra jellemző higgadtságom egy részét még megőriztem, annak ellenére is, hogy már csak részben tartoztam közéjük. Ebben hasonlítottam a lányra. Ő is valamilyen angyal-szerű lény volt, de nem teljesen. Egy angyal nem végezne egy ártatlan állattal, és nem fogyasztaná el azt. Úgy tűnt, mintha a lány megremegett volna egy picit. Szélesebben mosolyogtam. Érdekes lény volt. - Hm, igazad van, néha valóban zavaró. Máskor pedig üdítő az ottani nyüzsgés. - A következő kijelentése nem lepett meg túlságosan, hiszen nem tűnt nagy társasági pillangónak. Csak most vettem észre, hogy közeleg az este, kezd lehűlni a levegő. A tájon végigsöprő fuvallat a lány haját az arcába fésülte. Feltehetőleg a véres kezei miatt nem söpörte vissza a tincseket a helyükre. Mosolyogva közelebb léptem és egy finom mozdulattal hátrasimítottam őket a helyükre. - Ha jól emlékszem van a közelben egy folyó. - szólaltam meg, miközben lassan elindultam abba az irányba, amerre azt sejtettem. Reméltem, hogy Status követni fog. Úgy éreztem, hogy nincs teljesen ellenére a társaságom, ami lassan magabiztossággal töltött el.

2016.02.28. 14:54 Luufa

Igazán kedvesen bánt a mellette lévő farkassal. Hunyorogva néztem rá. Érzékeimet új életre támasztva valami erős érzés járt végig bennem. Megéreztem a lelkét, de csak enyhén. Tiszta, vakító tisztaságot láttam amit hirtelen belepett a szürke komor feketeség. Mellesleg az enyhe rokonszenv amit éreztem iránta...lassan kezdett összeállni a kép, de valami blokkolt. De az a valami, teljesen. Éreztem benne azt is, hogy maradni vágyik, amit most kivételesen nem bántam. Ám egyre inkább frusztrált, ahogy végig nézett rajtam, főleg már az, hogy a vér, szépen lassan rászáradt a kezeimre. Amikor a farkassal foglakozott, önkéntelenül is gúnyosan kibukott belőlem: - Tán a háziállatod?-az állat mellette, akit magamban már elneveztem Satnyának, ismét mogorva pillantást vetett felém. Érezte hogy ő csak az alatvalóm lehet. Főleg, mert érezte, hogy mi az én másik alakom, ahol, az alubusok a főnökök. De ez egy szép mesés másik történet, ami csak talán rám és Satnyára meg a többi haverjára tartozna. Aztán a fiú ismét megszólalt, reszketeg baritonja átjárta a fejemet. Shin visszhangzott bennem a név. Ismerősnek hangzott, bár ötletem sem volt, miért. Az pedig, hogy a szemembe nézett, egyenesen remegest váltott ki belőlem. Féltem. Életemben először. Egyszerre gyűlöltem őt emiatt, és csodáltam, hogy hogyan képes erre? Szinte mint a drog kezdett áramlani bennem a kíváncsiság, és a vágy, hogy meg kell ismernem őt. Újabb kérdés. Elégedetten nyugtáztam, hogy az eltelt évek ellenére is társalgóképes tudtam maradni. Halvány mosoly járta át az arcom, hiszen mikor farkas vagyok, vagyis valami ahhoz hasonló, akkor lényegében igen, itt élek. De így, valójában csak félig. -Nem. De jó itt. A várost rühellem. Túl sok a firtató, és kíváncsi tekintet.-nem akartam említeni, hogy kerülni akartam az olyan végigméréseket, amit ő tett az előbb, s a listára írhatnám még a perverz vágyakat, kihasználást, és a veszélyt is. Igen, ez volt talán a legjobb, a város, számomra túl veszélyes hely. Nem csak rám nézve, hanem az emberekre is, miattam.-Meg aztán, nem kedvelem a tömeget...-rántottam meg a vállam, és a földre pillantottam, csupasz lábaimra. Az estével együtt érkezett a hűvösebb idő is, a szél halk útra kelt és hátra dobta a vállamat eltakaró jégszíbű hajamat és kicsit a szemembe is fújta. Túlságosan zavart, de a szél megállt, a hajam ottmaradt, de nem akartam a véres kezeimet elővenni, és hátratenni. Így hát, kicsit szerencsétlenül állhattam ott, arcomban hajjal, kezeimet hátratéve. Meg akartam mosakodni, és talán mondhattam is volna a fiúnak, de a hangom most cserbenhagyott...

2016.02.28. 14:40 Sunset

A mellém szegődött farkasnak nem volt túl szimpatikus a lány. Talán csak a vérfoltok miatt volt. Nekem nem voltak túl rossz érzéseim vele kapcsolatban, nem úgy tűnt, hogy ártani akarna nekünk. Igaz, néha kicsit furán viselkedett, a vérfoltok sem voltak túl biztatóak, de mégis... nem gondoltam, hogy rossz lenne. Talán csak az angyali énem maradéka beszélt belőlem. Bármennyire is próbáltam, nem sikerült kiirtanom magamból a hátramaradt tisztaságot. Idegesítő volt, hogy nem tudtam, hogy ki vagyok. Hibáztam, többször is, ezért bukott angyal lettem. De mégis... néha úgy érzem, mintha még mindig közéjük tartoznék... A ránk telepedett csend közben jobban megfigyeltem a szemrevaló teremtést - hófehér haj, tengerkék szemek, szív alakú jel... és... glória? Ez eddig miért nem tűnt fel? Ez csak még jobban összezavart. Mi lehet ő? Angyal nem lehet, ahhoz nem elég tiszta. Amikor közölte, hogy mit fogyasztott el nemrég, a lábnál a farkas remegni kezdett. Halvány, féloldalas mosollyal pillantotta le rá és megsimogattam a fejét, Halkan motyogtam neki pár szót, amit az idegen feltehetőleg nem hallott, ahhoz túl halkak voltak. A farkas lassan megnyugodott és visszanyerte a bátorságát. A bemutatkozás-kezdeményezésre elvigyorodtam - Shin - válaszoltam egyenesen a szemébe nézve. Korábban finoman utalt arra, hogy gyakran van egyedűl - Csak nem az erdőben élsz? Thaur városa nyüzsög az emberektől, ott aligha lehetnél egyedül. - mosolyogtam még mindig. Többet kell tudnom róla. Ki kell derítenem, hogy ki ő...

2016.02.19. 20:40 Luufa

A fiú viselkedése egyre inkább szimpatikusabbá vált, ahogyan egyforma tudatlanság lengte körül mind a kettőnk lényét. Talán ilyen ismerkedni...rég elfelejtettem már. Ezer éve nem találkoztam, s nem beszéltem senkivel. Új volt felidézni ezeket a dolgokat. Meg a normákat. Valóban! A bemutatkozás! Meg kézfogás, amit most szívesebben mellőznék. Úgy láttam, aggasztja a vérfolt. Ki tudja, lehet, hogy mindenki arra asszociál rögtön, hogy fel akarom falni! Micsoda nevetséges dolog, legszívesebben felnevettem volna a gondolatmenetre, de arcom komoly maradt. Már szinte viszketett a bal szemem alatti szív alakú tetoválás, melyet még édesanyám varrt fel a szalonban. Azt mondta, megőrzi a szépséget, és a tudást, és azt a jóságot, amit az alubus faj miatt érzek. Szeretett. Én is őt... hiányzik. Megint véget vetettem a gondolat menetnek. Az emlékek fájnak, és minél jobban, annál gyakrabban törnek fel az elménkbe, vagy talán csak az enyémbe. Rájöttem, hogy már egy ideje meg se mozdultam. Elkezdtem toporogni, majd a karomat is megmozgattam ott hátul. Remek, mostmár hogy ismét elindult a vérkeringésem, talán nem szédülök annyira. Meg akartam mosakodni, hogy ne tűnjek vadállatnak a véres kezeimmel. Megrántottam a vállam, a mondatára. - Tulajdonképp épp végeztem. Kicsit soványka volt az a szarvasünő amit elkaptam...-talán ezért volt olyan kis morci a farkaskoma a fiú oldalán. Neked biztos ízlett volna, Satnya! vigyorogtam rá gondolatban arra a szerencsétlen teremtésre, amelyik már megérezte gondolatomat, remegő lábakon állt a fiú lábainál. Elégedett de észrevétlen mosoly lapult ajkamon. Felkaptam a fejem, amikor pár pillanat múlva ismét megszólalt. -Kiemelném azt, hogy ,,néha"-vigyorogtam rá gúnyosan. Nem állt szándékomban megosztani vele, mennyire ritkán van társaságom, és nem kell szenvednem attól, hogy mindig valakivel kell tengetnem az időt. Ekkor ismét bevillant az udvariasság képe az agyamban .. bemutatkozás..Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy ne csak ő szövögesse a beszélgetés gyönge kis fonalát. Megköszörültem a torkom, nehezemre esett ismeretséget kötni. Ki tudja milyen fajzat ez...? -Az udvariasság nem erősségem de talán ennyire még futja...-motyogtam érthetetlenül az orrom alatt, de gondolom kivette mit mondok, hiszen nem morzsoltam annyira a szavakat- ...szóval, a nevem Status. Te ki vagy?-akaratlanul is erősen kihangsúlyoztam a ,,te" szót a mondatomban. Idegen volt. Érdekes idegen, aki szokatlan formákat hozott ki belőlem.

2016.02.19. 20:24 Sunset

Most, hogy közelebb értem jobban megfigyeltem a lányt. Ami először feltűnt, az vörös, vértől csillogó ajkai és keze volt. Ezek szöges ellentétben álltak a feje mellett lebegő glóriával, ami szintén nem tűnt fel eddig. Jobban kellene figyelnem. Nem tudtam eldönteni, hogy milyen lény lehet, hozzá hasonlóval  még nem találkoztam. Ezzel csak még jobban felkeltette a kíváncsiságomat. Megpróbáltam nem túl feltűnően, de használni a képességeim, hogy többet megtudjak róla. Régen nem próbálkoztam hasonlóval, ezért nem csoda, hogy nem sikerült túl sok mindent megtudnom. Pár pillanatig éreztem a belőle áramló tiszta angyali lényét, de mégis, az valami démoni formával társult. Végül nem tudtam meg sokkal többet, mint korábban. Az előttem álló személy rejtélyes, ami csak még bájosabbá teszi. Jobb dolgom amúgy sem akadt, ezért eldöntöttem, hogy vele maradok még. Igen, egyedül döntöttem. Túl sok kérdés fogalmazódott meg bennem az idegen miatt, muszáj volt válaszokat kapnom - különben is, volt egy olyan érzésem, hogy ő is elviselné még a társaságomat egy ideig. Vagy talán csak én mondtam ezt magamnak. Vacsorázott? Ez némiképp megmagyarázta a vérfoltokat, de ennek ellenére még nyugtalanítottak egy kicsit, hiszen nem tudtam, hogy mit is fogyasztott el, minek a vére díszítette  a bőrét. - Elnézést, ha megzavartalak - a szám jobb széle lassan fennebb húzódott, de ennek ellenére a hangom barátságos zengése megmaradt. - Nem lehetünk mindig egyedül, néha jól jön, ha akad társaságunk, nem gondolod? - Egy kicsit furcsa érzés volt beszélgetni vele. Néha úgy éreztem, hogy teljesen átlát rajtam, hiába őrzőm olyan mélyen a titkaimat, mindet látja... mindent, amit el akarok rejteni és elfelejteni. Máskor pedig, mintha csak ő is kíváncsi lenne, akárcsak én. Érdekes. Már szinte visszhangzott a fejemben.

2016.02.19. 19:54 Luufa

Teljes lelkemet átjárta hogy ő angyal. De valami bűzlöt az egészben. Rég voltam társaságban, ez az érzékem kissé berozsdásodott. Bár nyugtáztam, hogy talán elég időt töltök majd ezzel a jövevénnyel hogy rájöjjek. Vagy majd ő elmondja maga, ha szeretné. Meglepett a kíváncsiságom. Nem értettem. Általában soha, senki nem érdekel. Véletlenül tudok meg a lényekről sokmindent, a tökéletes érzékek....szerencse hogy rég használtam őket. Szégyenemben megragadtam volna a fejem közelében forgó glóriát. Nem engem jellemzett. Utáltam. Félre informálta azokat akikkel esetleg ritkán találkoztam. Megremegtem amikor rámköszönt. Nem vettem észre, hogy kezeim még csupa vér voltak, a számhoz kaptam. Az is. Villám gyorsan lenyaltam róla de a kezeimről nem tehettem. Gyorsan magam mögé rejtettem, mint valami szende kislány. Nem akartam rossz benyomást. Annyira. De kíváncsi voltam, a farkas elég izgága volt. Elmosolyodtam ahogy ránéztem, és kezdett visszatérni az igazi Status. Az alakváltó énem bekapcsolt és éreztem megnövekvő szemfogaimat. Rávicsorogtam a farkasra aki behúzta a farkát. Azt viszont továbbra sem értettem miért tart a fiúval. Ránéztem. Kedves hangja volt, de nem hatott meg. Ahhoz több kell. Kíváncsi voltam, mi az a kosz a tiszta angyal létén. Kíváncsi voltam, van-e benne valami rossz, valami ami igazán vonzz benne, amiért nem futottam már most el. Vagy miért nem bunkóztam már vele kapásból. -Üdv-biccentettem, ízlelgetve a szót. Tetszett. Ekkor megint hallottam a kedves hang búgását. Kedves... nem én vagyok az. Nem én, most mégsem tudtam igazi énem hozni. Mintha a hasonló fajú lény kioltaná belőlem a rosszat. De nem tiszta! Nagyon zavart a kis titka amire még nem jöttem rá, és mintha érezte volna, hogy rájöttem kilétére. Egyre furcsább volt a helyzet. -Egyedül a legjobb. Épp vacsoráztam. Nem túl szép hogy mással töltsem-morogtam az orrom alatt. Kíváncsi voltam, elég kitartó-e ahhoz, hogy elviseljen. Mintha teszteltem volna. De nem bántam, rég akadt társaságom és szeretnék most egyet. Kivételesen. Elég ritka az ilyen. Meglepetésemre, elkezdtem biztatni magam, Gyerünk Status, dobd be magad Ácsi, ez nem ilyen egyszerű. Akarat is kell ahhoz...

2016.02.19. 19:26 Sunset

Óvatosságom nem volt hiábavaló, nemsokára egy idegent pillantottam meg. Kinézetre eléggé megkapó volt, nem tűnt túl idősnek sem, ám a reakciója kicsit zavart. Mintha megijedt volna tőlem, mégis, nagyon meglepettnek tűnt. Próbáltam gyorsan rájönni az okára, mielőtt még közelebb érnék hozzá ~ Ilyen hamar rájött volna, hogy angyal vagyok? ... igaz, már csak részben. De talán vannak olyan lények, akik még megérzik rajtam a régi tisztaságom ~ - Üdv - A szám szinte akaratlanul is mosolyra húzódott, megálltam a bájos teremtéstől pár lépésnyire, épp csevegő távolságban. - Csak így, egyedül az erdőben? - kíváncsiskodtam barátságosan. Az engem kísérő farkasnak valami nem tetszett a lányban, nagyon izgett - mozgott a lábamnál. Én is éreztem valami különöst, ki akartam deríteni, hogy mi is ez. Biztos voltam bene, hogy a lány miatt volt. Mi lehet ő? És honnan jött rá ilyen gyorsan, hogy mi vagyok én? Magamban felsóhajtottam.Tényleg jó lett volna figyelni, amikor a mágiánkról és más lényekről tanítottak.

2016.02.19. 19:11 Luufa

Vacsora idő. Legjobb. Egy pompás szarvas akadt a fogamra. A nyakánál szívtam a vérét, amikor idegen szag csapta meg az orrom. Érdekelt a dolog, ezért felálltam. Kiropogtattam vékony csontjaim majd megigazgattam ezüst fényben ragyogó hajamat. Kócos volt, ráomlott a vállamra, és a derekamig ért. A türkizkék is glória ott izzott összevissza a fejem felett, közel hozzá, vigyázva meg ne égesse. Meg is simogattam volna a kedveskémet, bár utáltam. Azok közé az alubusok közé tartoztam, akik rühellik angyali mivoltukat. Bennem túltengett a rossz. Anyám sose bántott miatta, békésen nevelgetett. Hiányzott. Apa...le se sz*rt. Mindegy, eme gondolatokat gyorsan elhesegettem. Hűvös volt az idő, de nem fáztam, egy könnyed szatén-csipke ruha volt rajtam, ezüst fehér, mint a hajam. A derekamon vérvörös szalag futott végig és fenekemen lelógott. Imádtam ezt a ruhát, kellett, hogy legalább a kinézetem ne legyen vissza taszító. Otthagytam a szarvas, a másik szagra csüngtem, és követtem. Szinte vakon. Mezítláb voltam, mint aki az erdőben él. Megfeledkezve magamról mentem a kellemes fenyő és pézsma illat után. Teljesen megbűvölt. Egyszerre imádtam és szerettem. Az ösvényre kiérve vettem észre egy férfit. Megtorpantam és csak álltam. Felém jött, de az illata...erősebb mint amit idáig éreztem. Angyal...megéreztem belőle. Fintorogtam, de már túl közel ért hozzám. Földbe gyökereztem a félelemtől és a megdöbbenéstől egyszerre. Angyal Thaurban?

2016.02.19. 19:01 Sunset

Thaur. Valamiért mindig is vonzott Nimellos ezen része, bár örökre nem hagytam volna magam mögött Amarthot, hiszen annak a résznek is megvannak a maga szépségei. Akárcsak Thaurnak.  Részben ezért jártam erre olyan gyakran. Ha már úgyis bukott angyal vagyok, nyugodtam megszeghetek még egy-két szabályt, nem? Sokkal rosszabb már nem lehet. Az erdőben bolyongtam, időközben egy farkas is csatlakozott hozzám. ~ Egyre gyakrabban vonzom az állatokat... Furcsa. ~ Azért örültem a társaságnak, a hatalmas fák között bolyongva kevésbé éreztem magam aprónak és jelentéktelennek. Lassan elveztem a sok egyforma, vagy egyformának tűnő növény között és számomra ismeretlen részre tévedtem. Igyekeztem fülelni, nehogy egy ellenséges Thauri rám támadjon az idegen területen. Bár szeretem ezt a helyet mégis, tény, hogy az itteniek kevésbé megbízhatóak és nyájasak, mint Amarth lakói.

[289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]